MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983
1983-12-28 VB_693 - 1983_VB 693/9
MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA JELENTÉS a megyei pártbizottság ötéves káderutánpótlási és képzési terve időarányos végrehajtásáról. Javaslat az 1984.évi cseretervró A megyei pártbizottság 1981-ben jóváhagyta a hatáskörbe tartozó s utánpótlásként számitásba vett káderek /326 fő/ képzésének és továbbképzésének középtávú tervét. Időarányos végrehajtását minden évben a végrehajtó bizottság elemzi. Az elmúlt óv összegzésénél figyelembe vettük a városi, járási pártbizottságok testületi értékeléseit f valamint a helyszini beszámoltatás tapasztalatait. Mindezt összekötöttük a közigazgatási átszervezés politikai ós szervezeti feladatainak, ill. a személyi ügyek rendezésének egyeztetésével, értelmeztetésével, összegezve megállapithatjuk, hogy lényeges fejlődés van a tervek koordinációjában, a konkrét elképzelések időbeni végrehajtásában. Folyamatosnak minősithető a hatáskörbe tartozó ós utánpótlásként számitásba vett káderekkel való foglalkozás. Az irányitó pártbizottságok kellő rugalmasságot tanusitanak terveik karbantartásában - kifejezésre Jut ez abban is, hogy egyes káderek esetében módositják korábbi elképzeléseiket,a politikai képzés mellett a szakmai képzést ós továbbképzést is tervezik. Változatlanul gond a kádercserék és átcsoportosítások tervezése. Ez még mindig leszűkül a nyugdíjaztatásokra. Az irányitó pártbizottságok egy része még mindig nem számol a testületi tagok képzésével. Q SZIGORÚAN BIZALMAS! T/37/KM/BLné Készült; 25 pél Látta: