MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1983

1983-12-14 VB_692 - 1983_VB 692/16

- 6 ­c/ Változatlan követelmény, hogy a pártba felvettek többsége a munkásosztályhoz tartozók közül kerüljön ki. El kell érni, hogy a munkások arányának csökkenő tendenciája a szociális összetételen belül megszűnjön. A jelenlegi po­litikai feltételek alapján indokolt, hogy a felvételek több, mint kétharmada a munkásosztályhoz és a szövetkezeti parasztsághoz tartozók köréből történjen valamennyi megyei irányítású pártszervezetnél. Ettől való néhány százalékos eltérés 3ékéscsaba, Gyula, Szarvas város esetében fogadható el. d/ A munkásosztályhoz, a termelőszövetkezeti parasztsághoz tartozók közül mindenekelőtt - nem elhanyagolva a kis- és középüzemeket sem - a nagyüzemekben dolgozó fiatal szakmun­kások pórttaggá nevelésére kell a hangsúlyt helyezni. e/ A szellemi foglalkozásúak körében végzett párttaggá nevelő munkát még körültekintőbbé és differenciáltabbá kell tenni. Törekedni kell a jövőben az egészségügyben, az igazságügy­ben és a kultúra területén dolgozó értelmiség nevelésére, felkészítésére és felvételére, elsősorban a városokban. 2. Kiemelt feladatként kell kezelni a 3o éven aluli fiatalok fel­vételét. Arányuk csökkenése a párttagság összetételében, vala­mint a folyamatos tagfelvételeken belül nem indokolt. A párt­taggá nevelő tevékenységben biztositani szükséges, hogy a tár­sadalom minden rétegéből az arra alkalmas fiatalok nagy több­sége nyerjen felvételt. Az irányító pártbizottságok erre meg­felelő bázissal rendelkeznek minden területen. Politikai mun­kájuk során törekedniük kell - jelentős arányban - a 2o év kö­rüli fiatalok nevelésére, párttogfelvételük biztosítására. A főiskolai és középfokú tanintézeti pártszervezetek és KISZ­szervezetek vizsgálják meg a párttaggá nevelés feltételeit és módszereit és legyenek bátrabbak a követelményeknek megfelelő párttogépitő tevékenység hatékonyságának és eredményességének biztosításában. IG

Next

/
Oldalképek
Tartalom