MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-07-28 VB_654 - 1982_VB 654/16
- 8 távolabb állnak a fizikai dolgozóktól, kölcsönösen nem becsülik kellően egymás munkáját, ami zavarja a maga módján a munkához való szocialista viszony fejlődését is. Ebből adódik, hogy a szocialista módon végzett munkát kell beépíteni az emberek tudatába , a társadalmi értékalkotó tevékenységet kell elismertetni független attól, hogy az fizikai vagy szellemi jellegű, et közgondolkodásban a kettő szerves egységét, egymásrautaltságát és kölcsönös feltételezettségét kell általánossá tenni, azt, hogy a munka összeköti, egységbe szervezi a dolgozó embereket, - különösen igy van ez a szocialista társadalmi viszonyok között - nem pedig elválasztja őket. A különböző társadalmi csoportoknak a munkafolyamatban megnyilvánuló közeledését mint objektiv tényt be kell épiteni az emberek gondolkodásmódjába is. A szocialista társadalmi viszonyok általánossá válásával megyénk lakossága számára is lehetőség nyilt az uj tipusu közéleti-tái sadalmi tevékenységre, mint a szocialista életmód másik jellemző jegyének kibontakozására. Ez az a tevékenységi terület, amelynek fejlesztésére kimerithetetlenek lehetőségeink, ahol a sokoldalúan fejlett szocialista személyiség formálásának nincsenek elvi-politikai akadályai. A közéleti aktivitás a megye egész lakosságára jellemző, ezt tükrözi politikai szervezettsége, a különböző szervezetekben és intézményekben való feladatvállalása. A pártban 34.500, a KISZ-ben 26.ooo, a szakszervezetekben 110.000, tanácstagként több mint 3.000 ember dolgozik, s nem emiitettünk szám szerint olyan szervezeteket, valamint mozgalmakat, mint a Hazafias Népfront, a Munkásőrség, a TCT , a Vöröskereszt, a sportmozgalom, stb. A politikai, közéleti aktivitás mellett nem lehet figyelmen kivül hagyni a szocialista brigádmozgal mat, az önkéntes társadalmi munkavállalásokat, a gyermeknevelő intézményekért, a városok és falvak fejlsztéséért vállalt tevékenységet. Ezek a szocialista módon élő ember jellemző vonásai. A szocialista jegyek gazdagodása nagyban függ a szocialista demokrácia kiszélesedésétől, attól, hogy az általánosan és intézményesen is biztositott lehetőségekkel mennyire akarnak és tudnak élni. Mig a munkafolyamat technológiai rendje sokszor nem ,vagy csak kis mértékben teszi lehetővé a dolgozó ember alkotó aktivitását, addig épp a közéietiség nyit erre szabad lehetőséget. A demokratikus közélet fejlesztése ezért is nemcsak kibontakozott lehetőség, hanem mindennapi gyakorlati szükségszerűség.