MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-07-14 VB_653 - 1982_VB 653/21

- 3 ­A megállapodás értelmében a felvételi vizsgán megfelelt tanuló­kat a megyei szükségletnek: megfelelően előnyben részesitik a felvételnél. Az elkövetkezendő években célszerű lenne ezen fel­sőoktatási intézmények körét gazdasági és műszaki jellegüekkel bőviteni. Mindezek mellett azonban továbbra is széleskörű pro­pagandát kell kifejteni a középiskolás tanulók pályaismereté­nek növelése céljából;, vizsgálni, erősíteni kell a felsőokta­tási intézményekbe való orientációjukat. Az utóbbi években nőtt az érdeklődés az egyes értelmiségi pályák iránt, ez azonban még mindig nem kielégítő. A diplomás fiatalok elhelyezkedésének fő irányai az elmúlt években hasonlóak voltak, igy csak az 1981. évi konkrét adato­kat ismertetjük. A végzettek számát a szükségleti adatokkal Összehasonlít­va megállapíthatjuk, hogy annak jelentősen alatta marad. Ez jellemző az 198l-es évre is. /Az l.sz. tábla a felsőfokú vég­zettségű szakemberek iránti szükségletet és kínálatot tartal­mazza/. Minden második igény kielégítésére lett volna csak mód, még akkor is, ha mindegyik végzős hallgató visszatért volna Békés megyébe. A szakemberutánpótlás biztosításának egyik kulcs­kérdése ez. Megállapítható, hogy az utóbbi időben nőtt a megyébe visz­szatérő fiatalok aránya, Az elmúlt évben a Békés megyei állandó lakóhelyi végzős hallgatóknak mintegy "i/h része a megyében he­lyezkedett el. Igen sok fiatal még a tanulmányi idő alatt tár­sadalmi ösztöndijszerződést köt. Például az agrárjellegű fel­sőoktatási intézményekben végző Békés megyei hallgatóknak át­lagosan fele köti meg a megye termelőszövetkezeteivel, állami gazdaságaival a szerződést. A Békés megyébe visszatérő diplomásoknak több, mint a fele a városokban helyezkedett el. Az egyes pályáknál lényegesen el­térő ez a megoszlás,, Az agrárvégzettségü fiatalok kétharmada községekben dolgozik. A műszaki diplomásoknak már nagyobb ré­sze helyezkedett el városokban. A közgazdászok illetve üzem­gazdászok közül csupán néhányan választottak falusi munkahe­lyet. A végzős agrár, műszaki és közgazdasági diplomás fiatalok többsége a termelésben dolgozik. Ezt az arányt feltétlenül po­zitívan kell értékelni, megfelel a hatékony foglalkoztatáspoli­litika célkitűzésének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom