MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-01-27 VB_641 - 1982_VB 641/15

vaslatnál, hogy a városi pártbizottság vizsgálja meg a városi ta­náccsal, állami területen, a sportegyesületekben dolgozó vezetők alkalmasságát és képességét. Ez idáig helyes, de nekem problémám van azzal, hogy ez folyamatos-e? Ez egy olyan konkrét dolog, hogy ezt be kellene ha tárolni,hogy ezt év végéig vagy meddig kell elvé­gezni és a cseréjüket, helyesebben a megfelelő számú sportvezető, edző kinevezéséről akkor fogjuk tudni, hogy mennyi nem alkalmas, ha ezt megvizsgáltuk, ezután ezeknek a cseréjét folyamatosan vég­re kell hajtani vagy a jelenlegiek továbbképzését megoldani. Én kivánom, hogy Békés városban még eredményesebb legyen ez a sporttevékenység és közös összefogással még szebb eredményről tud­janak számot adni a jövőben az elvtársak, e nem könnyű feladatról. INOKAI ELVTÁRS; Egy megjegyzésem volna ezzel az a,/ ponttal kapcso­la tban; itt - elnézést kérek - nem pontos a fogalmazás, nem az is­kola vezetésére gondoltunk, hanem az iskolai pártvezetésre, pártve­zetőségre, tehát vagy a pártvezetőség vagy a taggyűlés tárgyalja meg. Az iskola vezetését más, a művelődési osztály szabályozza, hogy mint tantárgyat és mint tömegsportot milyen időközönként, mi­lyen tantestületi értekezleten vitassanak meg az elvtársak. SZABÓ ELVTÁRS: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság a szóbeli előterjesztést és a határozati ja­azzal a kiegészitéssel, amit a Zöldné elvtársnő a harmadik pontra vonatkozó határidőre tett, fogadja el és itt határozzunk meg dá­tumot, amit 1982. december 31-ig fejezzük be, fejeződjön be ez a vizsgálat. Ugy igaz, ahogy a Zöldné elvtársnő is észrevételezte, hogy nem könnyű dolog elvtársak a Politikai Bizottság 1979. márci­us 27-i határozatának a végrehajtása a gyakorlatban. Tudniillik egy alapvető szemléletváltozást kellene elérnünk, ami teljes mér­tékben, sőt azt kell mondani még a kielégitő mértékben sem követ­kezett be Békés város területén, mert most erről van szó, de mond­hatnánk, hogy az egész megye területén sem. Nem véletlen, hogy ez a napirend szerepel a végrehajtó bizottság előtt, hogy erre a be­számoltatásra sor került, tudniillik le akarjuk mérni, hogy hol tartunk és a Békés városi tapasztalatok alapján javasolom is, hogy a végrehajtó bizottság foglaljon ugy állást, próbáljuk egész megyé­re vonatkozóan kiterjeszteni, feldolgozni járási-városi pártbizott­sági titkári értekezleten a jelentés tapasztalatait és felhivni a pártbizottságok figyelmét hasonló intézkedések megtételére, mint ami itt a Békés városi pártbizottság esetében a határozati javasla­tokban meg van fogalmazva. Tudniillik ha nem teszünk szigorításokat és nem kötelezzük a pártszerveket arra, hogy évenként tűzzék napi­rendre és tegyenek kezdeményezéseket, akkor nem fogunk tudni kielé­gitő mértékben előrelépni. A legnagyobb gond az, hogy a Politikai Bizottság határozata az iskolai testnevelést helyezi előtérbe, állít­ja a tömegsport és a testnevelési munka középpontjába és ebben a tekintetben nem sikerült megfelelő eredményeket elérni. Ennek van egy olyan összetevője is elvtársak - utána néztünk, sajnálatosan meg kell jegyezni, hogy a politikai bizottsági határozatot követő­en nem születtek megfelelő állami intézkedések, ennek a munkának a fejlesztésére, ami központilag előirta volna, hogy a művelődési szervek, az iskolák vezetőinek, a művelődési osztálynak milyen fel­adatokat kell elvégezni annak érdekében, hogy eleget tegyenek a politikai bizottsági határozatnak. Ennek hiján én javaslom, hogy mi Békés megyében próbáljunk meg bizonyos kezdeményezéseket tenni, együtt-dolgozva a művelődési osztállyal, kérve az elvtársak segit-

Next

/
Oldalképek
Tartalom