MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-04-07 VB_646 - 1982_VB 646/13
felfűteni. Ilyen jelzések érkeztek. Tudjuk, hogy törekedtetetk ezek megoldására, de még bátrabban kell törekedni, hogy ha szükség van erre, akkor ennek a feltételét biztositani kell. A másik, amely szintén jelentkezett az elmúlt időben a jelzések alapján; a gépkocsi üzemeltetésekkel összefüggésben. Jelentősen javult az apparátus közlekedési lehetősége azzal, hogy magángépkocsit használatára került sor. gyanekkor néhány területen az átalányok nem biztositják a tényleges közlekedési költségeket. Itt bátran lehetne élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek számunkra biztositva vannak. Nevezetesen - amit már ebben az évben elkezdtünk -, hogy a hivatali gépkocsikbői leadtunk egyet. Ha szükséges, és indokolt, akkor ebben az irányban még további lépéseket lehet tenni, természetesen a realitás talaján maradva, hogy tehát a szükséges gépkocsi álljon rendelkezésre. Ugyanakkor az sem kivánható el az apparátustól, hogy saját költségére végezze a pártmunkát és biztositsa a gépkocsi üzemelését. Ezt a két feszültséget ismerem, amit szerettnem volna szóbahozni . Ami még felmerült, Takács elvtárs felszólalásában is szó esett róla, én is aláhúznám; az ellenőrzés további fokozása és tervszerűbbé tétele. Nagyon helyes, hogy társadalmi aktivákat kapcsoltunk be, de az apparátus az ellenőrzésben való részvételét is erősiteni kellene. Szükséges ebben a kérdésben előbbre lépni, az ellenőrző tevékenységet tervszerűbbé tenni. Rekonstrukció - melyet a Kárpáti elvtárs is megemlitett -, ezzel kapcsolatban tervszerűen folyik az előkészités. Nagy figyelmet kelleneforditani a jövőben is arra, hogy a tervezettnek megfelelően legyen végrehajtva a munka. Továbbá a pártiskolán a működési feltételeket biztositani kell. Ez nem lesz kis feladat. Tagdijbesorolást illetően - Takács elvtárs is szólt erről. Én ugy gondolom, hogy a pártbizottság elé kerülő anyagban részletesen is elemzőén fogjuk tárgyalni, hogyan hajtottuk végre a Központi Bizottság ezen határozatát. Egyébként az a meggyőződésem, hogy rendben vannak nálunk a dolgok. Tehát jó politikai előkészítéssel, eredményesen folyik ez a munka. Vannak feszültségek, amelyekben tovább kell még lépni. Többek között az egy főre eső átlagban. Továbbá, Takács elvtárs is emlitést tett a 4-5-600 forintos cimletü bélyegeket illetően, hogy azok, akikre ez vonatkozik, s azok fizessék azt a cimletü bélyeget, amelyet a Szervezeti Szabályzat részükre előir. Ennek a követelménynek fokozottabb mórtékben érvényt kell szlabni. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, a jelentést fogadja el.Állapitsa meg, hogy eredményesen folyt ez a tevékenység, vagyis a politikai munka gazdasági feltételei az elmúlt évben is minden vonatkozásban biztositva volt azokkal a feszültségekkel, azok figyelembevételével, amelyek itt elhangzottak. A Végrehajtó Bizottság Szabó elvtárs összefoglalója alapján a jelentést tudomásul vette, azt elfogadta.