MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-02-10 VB_642 - 1982_VB 642/6

- 5 ­az Ábrahám elvtárs által is emiitett, 25 év folytán. Csak közbeve­tőleg hadd mondjam meg, nagyszerű visszhangja van a megyében meg­rendezett ünnepségeknek, olyan politikai fórumok voltak, ahol nagy tömegekkel találkoztak pártunk központi vezetői, a Központi Bizott­ság tagjai és a megyei pártbizottság vezetői is. Egy ilyen akció után szinte természetes lenne, ha azt mondanák a megyei pártbizott­ság vezetői, hogy most éppen elég a munkásőrségből és pont az ellen­kezője történik. Ez azért nagyszerű dolog, mert egy kicsit mi most hajlamosak voltunk talán ünnepelgetni, beszűkülni és egy kicsit az­zal törődni és azt hiszem, hogy itt a megyei párt-végrehajtóbizott­ság éppen a mai ülésével le is zárta a megemlékezési fórumokat, a mára és a holnapra tekint az anyaggal és nyilván a hozandó határo­zattal is. Nem alapfokú szemináriumon vagyunk, sértő lenne a végre­hajtó bizottság tagjaira azt magyarázgatni, hogy milyen fontos az amit ma tárgyal a végrehajtó bizottság és, hogy milyen fontos ha­tározatok születhetnek ebben. Ebből élünk ez élteti a munkásőrséget, amiről itt szó van. Ami a neveltséget illeti, az egész országban is ugy igaz, büszkék is vagyunk rá, Békés megyében is, kicsitfrázisszerüen hangzik s ok­szor, hogy a munkásőrök elkötelezettsége, politikai elkötelezettsé­ge szilárd, politikai és erkölcsi alapja szilárd, valójában elvtár­sak ez igy igaz, ennek tartalma van, itt Békés megyében is. Hogy mennyire igaz, egy példát hadd mondjak, tegnapelőtt jártak az egyik szerkesztőségből, Borbély elvtársnál a munkásőrségről nyilatkozva, mindössze 7-8 konkrét példa közül kettőt Békés megyéből adott a pa­rancsnok elvtárs. Az egyik a pusztaföldvári munkásőrök helytállása a termelésben, a másik a tavaly-előtti körösvidéki árviznél a helyt­állás. Ezzel azt akarom jelezni, hogy ahogy a megyei pártbizottság­nak, ugy az országos parancsnokságnak sincs semmi gondja a Békés me­gyei munkásőrökkel, a Békés megyei Munkásőrség vezetésével. Mi több szeretünk Békés megyével dicsekedni, nagyon sokszor a Békés megyei munkásőrök helytállásával, elkötelezettségével. Az anyaggal mi természetesen egyetértünk, ugyanúgy, ahogy az elvtár­sak is. Amit a Tisztelt Végrehajtó Bizottságnak ajánlanánk megfonto­lásra az a következő; jelzi ezt az anyag, jó lenne talán továbblépni, azzal, hogy kicsit nagyobb arányban kerüljenek be pártonkivüli mun­kásőrök a testületbe. Ugyanis majdnem minden mutatóban az országos átlag fölött van a megye munkásőrsége, itt forditott a helyzet, ala­csonyabbak a munkásőr-jelöltek között a pártonkivüliek aránya, mint az országos átlag. Itt most megint nem szeminarizálgatni akarok, ne értse félre a Tisztelt Végrehajtó Bizottság, de ugyancsak büszkék va­gyunk arra, hogy a párt utánpótlásának egyik forrása, a párttaggá nevelés egyik iskolája a munkásőrség, ennek itt Békés megyében, he­lyesen jelzi az anyag, a pártalapszervezetek kezében van ez a neve­lési fórum, de itt van egy olyan feltétele is, hogy párttaggá nevel­ni akkor lehet minél több becsületes, tisztességes munkás-paraszt embert, ha nagyobb számba kerülnek be a munkásőr-jelöltek közé. A szocialista versenymozgalomról szól az anyag, azzal is egyetértünk. Csupán tájékoztatásul egy mondatban tájékoztatnám a végrehajtó bi­zottságot, hogy az egész szocialista versenymozgalom rendszere, sza­bályzata ebben az évben parancsnoki tanács elé megy, olyan elképze­lések vannak korszerűsítésre, hogy jobban bevonni a döntésekbe az irányitó pártbizottságokat, egész addig menően, hogy valószinü az or­szágos parancsnok fogja odaitélni a megyei párt-végrehajtóbizottság javaslatai alapján, hogy melyik is a megye legjobb egysége. Azért jelzem ezt, mert 1964. óta van ez a szabályzat érvényben, mint min­den megszokottnál várható, hogy esetleg a mi állományunk berzenkedni II | LEVÉLTÁR P

Next

/
Oldalképek
Tartalom