MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-11-10 VB_662 - 1982_VB 662/46

-22­nyitás körében, káder- óe a személyzeti munka hatékonyságá­nak fokozása érdekében jobban kell figyelembe venni. E fela­datok végrehajtására a megyei tanács végrehajtó bizottsága részletes és teljeskörü intézkedési tervet dolgozott ki, mely­nek megvalósitásán jelenleg is dolgoznak a tanácsi szervek. A tanácsok a tanácstörvény keretei között végzett mun­kájuk eredményeként erősitették népképviseleti, önkormányza­ti és államigazgatási jellegüket. A hármas jelleg egyidejű és egyszerre történő fejlesztése nem valósult és nem is valósul­hatott meg ellentmondások nélkül. Mig a népképviseleti és ál­lamigazgatási jelleg határozottan, addig az önkormányzati jel­leg kevésbé és nem kevés értelmezési, felfogásbeli különböző­ségekkel fejlődött, esetenként zavarólag hatottak az egyolda­lú centralizálási törekvések is. A jövőben az egyidejű fej­lesztés követelményének érvényesítése során nagyobb figyelmet kell forditani az önkormányzati, "a terület tényleges gazdá­ja" jelleg erősitésére. Ez megköveteli a gazdasági feltételek jobb biztosítását is. A tanácsok testületi demokratizmusának fejlesztése, a kollektiv vezetés erősitése, a döntéshozatal demokratizmusá­nak biztositása érdekében komoly erőfeszitések történtek. E célok az irányítás különböző szintjén különböző mórtékben valósultak meg. Számottevő a fejlődés a megyei és a városi tanácsok területén. A döntéshozatalt változatlanul a túlzott előkészítettség jellemzi. A különböző valós érdekek még nem jutnak eléggé kifejezésre, igy egyeztetésük és sorolásuk is sokszor elmarad. A tanácsok élvezik az állampolgárok bizalmát, ennek bizonyitéka a választások során megnyilvánult politikai ak­tivitás, a településfejlesztési feladatokban való áldozatos együttműködés, a közügyek iránt megnyilvánuló érdeklődés. A bizalom megóvásának és erősitésének feltételei: az eddig végzett munka folytatása, a tanácstagok és választók kapcso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom