MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981
1981-09-09 VB_631 - 1981_VB 631/6
- 5 ban léptünk előbbre. Mindenekelőtt én nagyon fontosnak tartom, helyesnek tartom azt, amikor a megyei pártbizottság létrehozta a megyei tudományos koordinációs bizottságot. Nem akarom ismételni azt, ami az anyagban is szerepel, középtávú tervek is készültek, de még nyitottabbá kell tenni a tudományos eredményeket, feladatokat, mert a közé-let érdeklődése megnőtt, hozzá szeretném tenni, hogy nagyon sok területen érződnek a tudomány eredményei a gyakorlatban, a befogadó készség erősödött, de nem minden területen. Itt még nagyok a gondjaink. Amit szóvá szeretnék tenni, hogy a megyében nem kis mértékben nőtt az értelmiségiek száma, ha ehhez viszonyitjuk a tudományos munkát művelők számát, akkor azt mondhatjuk, hogy ez kevésnek bizonyul. Tehát nagyobb hányadukat kell bevonni a tudományos munkát végzők körébe, mintegy fontos tényezőt szeretném figyelembe venni, A másik dolog; osztom a Csatári elvtárs véleményét, a megyénkben lévő kutató bázisokra nekünk támaszkodni kell. Itt azonban van egy komoly probléma jelentkezik, ugyanis a kutatásokat központi szinten hagyják jóvá, a megyék bekapcsolása nélkül, jó volna, ha a területileg illetékes szervek is tudomással birnának arról, hogy ezek az intézetek milyen irányokat fognak kapni, mi ezeket utólag kapjuk csak meg. Harmadik dolog; nagyon fontos, hogy a tudományos kutatás és a társadalmi-gazdasági szervezés szinkronját erősitsük. Az is előfordul, hogy kutatóink olyan előre haladnak elméletben, amelyet nem tud követni a gyakorlat. Olyan is van, tudományos konferenciák egész sora, amely nem számol a társadalom lehetőségeivel, olykor ez társadalmi feszültségeket jelent. Néhány ilyen tanácskozás a megyében is előfordult. Ezekre vigyázni kell. Megteremtődött megyénkben az a lehetőség, hogy a tudomány területén tovább tudjanak lépni mind tartalmi, mind az irányítás vonatkozásában, ezek jelentős megalapozottságot nyerhetnek. RAKUSZ ELVTÁRS: Engedjék meg, hogy először megköszönjem azt, hogy részt vehetek ezen a végrehajtó bizottsági ülésen és elmondhatom a véleményemet, az osztályom véleményét az anyagról. Az előterjesztésről annyit, világos, logikus felépitésü, ez alap a végrehajtásnak, hogy a munkában lendületet adjon. Engedjék meg, hogy egy kicsit eltérjek az anyagtól és az egész témakört egy szélesebb körben vizsgáljam, 1977-ben,amikor a Központi Bizottság a tudománypolitika átfogó kérdését vizsgálta az 198o-as évek tudományos életét határozta meg. Ezen a területen nehéz a témaváltás, ujabb témákra átállni nehéz dolog, Ugy Ítéljük meg, ugy látjuk, hogy időben történt a témaváltás, A végrehajtást mi ugy látjuk - most már a központi feladatok megfogalmazódtak -, hogy a kutató helyeinket, nem csak ott, ha a termelő, gazdálkodó vállalatoknál dől el, valóban azt a célt el tudjuk érni, hogy a tudományos munka szinvonala tovább növekedjen hosszabb távon ezen a területen. Melyik a legfontosabb intézkedés ezen a területen? Az egy dolog ami a kutató bázist illeti, hogy a kutató intézeti bázissal mi legyen? Ezeket a kormány meghatározta, tudják az elvtársak is, ezek eléggé kelemetlen intézkedések voltak, ezeknek a végrehajtása most van folyamatban, annak érdekében, hogy ezek az intézetek szigorúbb feltételek között, sokkal jobban, eredményesebben törekedjenek ennek végrehajtására. Ez eléggé kockázatos feladat. Ezeknek az uj szervezeteknek a kialakitása most folyik, itt nem kis ellenállás van. Napirendre kerül az a téma is, hogy a társadalmi és természettudományi intézeteknél stabil létf