MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-08-12 VB_629 - 1981_VB 629/22

Az irányító párt és állami szervek részére feladatként határoztuk meg a végrehajtás még rendszeresebb segítését, ellenőrzését, a helyi lehetőségek feltárását, az ujj feltéte­lekhez való alkalmazkodás ösztönzését. I. A végrehajtás megszervezése A népgazdasági célok egységesebb végrehajtását szolgá­ló cselekvés segítésére nagyobb létszámú gazdaságpolitikai aktivaülásek megtartására került sor. A feladatok ismerteté­sében a korábbiaktól nagyobb hangsúlyt kapott a tartalékok feltárásán belül a helyi lehetó'ségek és emberi tényezők jobb hasznosítása, a kiemelkedő teljesítmények ösztönzése és pél­daként állítása. A végrehajtás nehézségeit vállaló cselekvő­készség jellemezte az aktivá légkörét. Az irányító párt és állami szervek, tömegszervezetek és érdekképviseleti szervek gazdasági munkát segitő munkájukban a nehezebb és változó fel­tételekhez való igazodás ösztönzésére törekedtek. A gazdasági egységek 1981. évi terveikben a gazdaságpo­litikai célkitűzéseknek megfelelő növekedési ütemet irányoz­ták elő. Az export előirányzata az egységek egy részénél nem érte el a népgazdasági célt. A meglévő kapacitásokra alapozva az iparban csökkenő, a mezőgazdaságban állandósuló létszámmal számoltak. A termelés költségigényességének növekedését a termelési tényezők takarékosabb felhasználásával kivánták ellensúlyozni. Az I. félév feladatai között kiemelkedő jelentőségű volt a VI. ötéves terv kidolgozása. A gazdasági egységek a népgazdaság célkitűzéseinek megfelelő növekedési ütemet irá­nyoztak elő, mérsékelt fejlesztéssel, a termelés intenziveb­bé tételével és a gazdálkodás további javításával. A tervek részletes kimunkálásában az első 2-3 évre koncentráltak. A tervezés demokratizmusa a fórumok működésének tartalmi javu­lásával tovább bővült, azonban még nem kielégítő a javasla­tok és észrevételek hasznosulásáról való tájékoztatás. ^\

Next

/
Oldalképek
Tartalom