MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-07-15 VB_627 - 1981_VB 627/14

-4 ­szinhelye volt elismerésre méltó színvonalon a Füzesgyar­raati Vörös Csillag TSz tagcsoportja és a békéscsabai tag­csoportok rendezésében a MÁV Művelődési Ház is helyet a­dott országos döntő lebonyolítására* 1979-ben hagyományteremtő céllal került megrendezésre 0­ro9házán az I. Országos orosz-szovjet zenei tábor, éppen az elmúlt napokban fejeződött be a második. Szarvason és Békése abán rendeztük meg a Müveit Nép Könyv­terjesztő Vállalat bevonásával a szovjet könyvkiadó közre­működésével "A könyvek Leninről" könyv ós hangleme árusí­tással egybekötött reprezentatív kiállítást. Volt számos - céltudatosan tervezett - lokális kezdeménye­zésű politikai és kulturális rendezvény az elmúlt években. Ezek tanúsága alapján azt a következtetést vontuk le, hogy a Jövőben is szükség van hasonlóokra, a kezdeményezőkész­séget és a helyi érdekeltséget az elkövetkezendő időben is erősíteni szükséges éppen az érzelmi kötődés elmélyítése érdekében. Ebben az évben az Országos Értekezletre való fel­készülést tekintettük a legfőbb ós kiemelt feladatnak, ép­pen ezért megyei,politikai, kulturális rendezvényt nem ter­veztünk. Az irányító pártszerveket ós szervezeteket inspiráltuk ar­ra, hogy minősítsék a területűkön folyó magyar-szovjet ba­rátsági munkát, nyújtsanak segítséget az ügyvezető elnök­ségeknek az eredmények ós problémák számbavételéhez, a táv­lati feladatok meghatározásához. Felmértük a megyei tagcsoportok kádorhelyzetét és tartalmi tevékenységét. A Politikai Bizottság határozatát első tit­károkkal, ideológiai titkárokkal ós a PMO-s munkatársakkal megismertettük, a feladatokat értelmeztük. Tapasztalataink szerint a felkészülés a határozat megvalósítása érdekében folyik, a pártszervek és szervezetek kiemelten ós céltuda­tosan foglalkoznak e nagyjelentőségű tömegmozgalommal* h *S<&\ g»

Next

/
Oldalképek
Tartalom