MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981
1981-06-17 VB_625 - 1981_VB 625/6
- 5 - legalábbis a jelentésből ez tűnik ki -, de azért valamit ne felejtsünk el, ebben az üzemben is az eredmények nem egy embernek az eredményei, hanem egy kollektívának az eredményei, méghozzá a pártbizottság irányításával az ott dolgozó mintegy 300 kommunistának a közreműködésével jönnek létre. Ezt kérem hangsúlyozni azon a bizonyos tájékoztatáson. Engem meglep, hogy a pártmunka szinvonala sokat javult és a pártélet belső szervezeti, tartalmi kérdései elmaradnak a megyei átlagtól. Pl, a megyében az összes párttagok 70 %-a rendelkezik konkrét pártmegbizatással, Füzesgyarmaton 60 %; a pártoktatásban 40-60 %-a vesz részt, ami alatta van a megyei átlagnak. Itt olyan ellentmondások vannak, amit az ember nehezen tud magának megmagyarázni. Ha a szervezeti élettel bajok vannak, ott az eszmei nevelőmunkával is bajok vannak. Az üzemi pártbizottság tekintélyét magának a pártbizottságnak kell kivivni, senki más nem teszi meg helyette. Ezt pedig ugy tudja kivivni, ha az eddiginél hatékonyabban, eredményesebben tevékenykedik. Ha ennek személyi konzekvenciái vannak, akkor le kell vonni a személyi konzekvenciáit, Itt nemcsak párttitkárról van szó, hanem testületről. Ha az nem elég ütőképes, azzá kell tenni. Véglegesen rendezni kell ott a vezetők kapcsolatát, meg kell teremteni az összhangot. Egy dolgot tudomásul kell venni: a községi tanácselnököt és a párttitkárt is választják, senki nem vonhatja kétségbe néhány száz ember jogkörét, akik őket megválasztják. Ezek választott tisztségviselők és őket fenntartás nélkül köteles támogatni még akkor is, ha Csirik elvtárs ezzel nem ért egyet, A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs összefoglalója alapján - 2 határozati javaslatot fogadott el a jelentéssel együtt: 1,/ Tájékoztatni kell az üzemi PB-t kibővitett ülésen ; 2./ Pártépitési bizottság tekintse át a termelőszövetkezeti üzemi PB munkáját.