MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981
1981-03-25 VB_619 - 1981_VB 619/5
_ 4 ez a 30 ember, aki ügyészként dolgozik itt a megyében, az elmúlt esztendőben nem kevés feladattal birkózott meg. Szeretném kiemelni a megyei Párt Végrehajtó Bizottság előtt, hogy a megyei főügyészség vezetésében beállott változások, a főügyész személyét illetően zökkenőt nem okoztak az ügyészi munkában, sőt, sőt a munka szinvonala az uj vezető beállításával emelkedett. Ez közös érdemünk, mert káderkérdéseket mindig a megyei pártvezetéssel együtt oldottuk meg. Amit kérünk az elkövetkezendő időben az ügyészség pártalapszervezetétől,hogy a káder- és személyzeti munkában jobban segitsék elő a fiatal ügyészek vezetővé nevelését, hogy az legyen egy folyamat, annak érdekében, hogy évek multán, amikor szükség van a vezetői frontokon cserékre, akkor ez mindenkor zökkenőmentesen megoldható legyen és egy kicsit önös szándékkal is, mert megmondom őszintén, hogy néhány év múlva szeretnénk innen a megyéből az ügyészi állományból elvinni embereket, mert olyan kádermunÜára törekszünk, hogy az országos irányitó hatósághoz lehetőleg az ország minden részéről kerüljenek be emberek, mert nem jó az a gyakorlat, ami évekkel ezelőtt volt, hogy csak a fővárosból vittünk be embereket a legfőbb ügyészségre és akkor a főváros irányitotta országot és nem az ország a fővárost. Ezt is kérjük Fekete elvtárséktől, s ebben is segiteni fogjuk őket. A büntetőjogi szakterületről néhány szót, és az országos adatokról. Az a helyzet Magyarországon, hogy hosszú évek óta a bűncselekmények száma 120-130 ezer között mozog, az elkövetők száma, bűncselekményt elkövetők 70-80 ezer között. Ez a kongresszusi dokumentumokban is szerepel, tavaly kereken 130470 bűncselekményt követtek el Magyarországon, ebből ismeretlen tettes volt 34000. Sajnos megemelkedett az ismeretlen tettesek száma, mert 1979-ben ez a szám 29900 volt, tehát van növekedés. Azért nem jók ezek az arányszámok, és nem birálom F e kete elvtársakat ezzel, mert ez meghonosodott a statisztikában, hogy ilyen arányszámokkal operálunk. De ha mögé nézünk, mi van az ismeretlen tettesek mögött, akkor kiderül, hogy Magyarországon minden ötödik vagyon elleni bűncselekmény elkövető ismeretlen marad. Vannak olyan területek az országban, hogy minden második ismeretlen marad. A rablások elkövetői ismeretlenek maradnak. Tudniillik mi teszi ilyen széppé az arányszámokat, azt teszi ilyen széppé, hogy vannak bűncselekmények, ahol előbb van elkövető, mint bűncselekmény, gondolok ittas vezetésre, vám, deviza, tiltott határátlépés, ebbe a kategóriába nincs is ismeretlen tettes, s a fogalom is kizárt. Ezek a számok magasak és javul az arány, és akkor döngetik mellüket, holott, ha mögé nézünk és kiemeljük az ismeretlen tetteseket önmagukba, akkor nem érdekes milyen arányszám jön ki belüle, hanem az érdekes, hogy melyik bűncselekmény kategóriába fordul elő nagy tömegben ismetetlen tettes. Ez politikai kérdés, a mi figyelmünket is, a legfőbb ügyészség, a belügyi vezetés figyelmét is, s külön a politikai bizottság is felhivta a figyelmet, hogy erre forditsunk gondot. Hovatovább ez feszültséget fog okozni, mert az állampolgárnak az alkotmány garantálja a sérelmére elkövetett bűnöket kinyomozzák, a tettest felelősségre vonják, s nem beszélve arról, hogy a legjobb megelőzés a jó felderités és a jó felelősségre vonás. Itt vannak teendőink, közösen megpróbálunk valami jó taktikát kidolgozni, az ismeretlen tettesek csökkentésére. A büntető részben tartalmazza a Fekete elvtársak jelentése ezt a bűvös számot, a váderedményességet. Én megmondom elvtársak, hogy amikor én elolvastam, ugy meglepődtem, lehethogy egy edül vagyok, mert ismerem én azt a jogpolitikai követelményt, hogy alaptalanul senkit nem lehet felelősségre vonni, büntetőeljárást inditani^--^wg.A r