MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981

1981-12-16 VB_638 - 1981_VB 638/27

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA OELENTÉS az állami, társadalmi szervek, tömegszerve­zetek és mozgalmak együttműködési gyakorla­táról az ifjúság nevelésében. A koordináci­ós munka további feladatai, I. Az ifjúság nevelésének tartalmi, politikai követelménye­it az 1970-ben megjelent ifjúságpolitikai határozat, valamint több pártdokumentum és az Ifjúsági Törvény is megfogalmazza. Megyénkben a határozat megjelenését követően a pártszervek és szervezetek minden szinten kialakították az ifjúságpolitika megvalósulását célzó feladatokat, tennivalókat. Ezek karbantar­tása folyamatos. Az elmúlt több mint tiz év tapasztalatai azt igazolják, hogy a megye pártszervei és szervezetei nem kis erőfeszítése­ket tettek annak megérttetésére, hogy az ifjúság szocialista szellemű nevelése az egész társadalom ügye és állandó feladata. Az ifjúságpolitikai határozat megvalósításának folyama­tában jelentős eredményeket értünk el. A pártszervek és alap­szervezetek meggyőző, felvilágosító, nevelőmunkája, az irányí­tásból adódó feladatok egyre hatékonyabb megvalósítása követ­keztében reálissá vált a fiatalok helyének, szerepének, tevé­kenységének megitélése a megye felnőtt társadalma előtt. A fiatalok általános megítélésében meghatározó a végzett mun­ka, a tanulás, a közéletben kifejtett társadalmi tevékenység, a haza iránt érzett elkötelezettség, a felelősségvállalás. Mind­ezek ellenére találkozunk még olyan szemléletbeli torzulások­kal, fogyatékosságokkal is, amikor a fiatalok törpe kisebbségé­SZIGORUAN BIZALMAS! T/,1X /KM/V.BM. Készült: 25 példányban. J.&isz, példány. Látta:

Next

/
Oldalképek
Tartalom