MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-09-10 VB_605 - 1980_VB 605/12
egyes esetekben stagnált a tárolótér-fejlesztés, a hűtőtérfejlesztés az kifejezetten stagnált és szólni kellene arról, hogy egyes tartalékok - önkritikusan - jelenleg is kihasználatlanok. Én most három ilyen tartalékra gondolok: 1. A technológiai fegyelmezetlenségben rejlő tartalékra. 2, Az állategészségügyi 'rendszabályok be nem tartásában rejlő tartalékokra, 3. A szakemberek személyi és minőségi fejlesztésében lévő tartalékokra gondolok, amit én véleményem szerint az elmúlt négy esztendőben erőteljesebben lehetett volna szorgalmazni. Azt javaslom a végrehajtó bizottságnak és majd a pártbizottságnak is kérem, hogy javasoljuk, hogy a titkársági ülésen én szóban egy három-négy perces kiegészitést mondhassak arról, hogy mi várható 198o-ban a mezőgazdaságban. Most még nem tudjuk megmondani, de ez október 2o-án lesz és valószinü, akkor már meg tudjuk mondani, hogy mi várható a fő mutatókból. A vitában elhangzottakkal kapcsolatban a következőt szeretném mondani: mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy a terjedelmét ne növeljük az előterjesztésnek, mert lehet húzni és azokat az észrevételeket egy-egy mondatban érvényesíteni lehet, ami itt a vitában elhangzott. A másik; a táblázatokat csökkentsük, szerintem ez a sok táblázat zavarólag fog hatni, a Titkárságnak csak a legfőbb mutatókra adjunk egy oldalas mellékletet. Tegnap is elhangzott a szarvasmarha-állomány csökkenése, ezt azért mondom, mert ahol problémát vetünk fel, ott a probléma okára is utaljunk, többek között a Zsuffa elvtárs is emiitette ezt. Az nem biztos, hogy egyértelműen negativ, ugyan a tehénállomány csökkent, de a tejtermelés az másfélszeresére növekedett, négy év alatt 2,'2oo literről 3.7oo literre, tehát nem biztos, hogy ezt negativan kell felfognunk. Éppen ezért, megint csak a Zsuffa elvtárs adta az ötletet és a gondolatot, hogy a Titkárság tagjai nem ismerhetik, s nekünk ezeket pontosan meg kell fogalmazni. A főiskolára reagált a Zsuffa elvtárs, teljesen egyetértek, ellentétes a központi felfogással, jelenleg a Politikai Bizottság elé kerül egy előterjesztés a főiskolák és egyetemek összevonására, illetve megszüntetésére vonatkozóan. Egyelőre örüljünk annak, hogy a HAFE és az ÖKI az ugy tűnik, hogy marad. Semmi realitása nincs annak, hogy itt uj főiskola vagy egyetem létesüljék. Egyébként is az a felfogás érvényesül, amely azt hangoztatja, hogy egy ilyen kis országban ennyi főiskolát és egyetemet szétszórtan fenntartani, nagyon drága. Ezért azt kérem, hogy ettől tekintsen el a végrehajtó bizottság. Az eredményesség romlásánál, itt is meg kell mondani, hogy mi az oka, romlott a hatékonyság, romlott az eredmény, meg kell mondani, mi idézi ezt elő. A táblázatban szerepel, hogy 658,4 %-ra növekedett a veszteségünk, ez ne szerepeljen a táblázatban, ezt ne használjuk elvtársak, mi nem akarjuk ezt letagadni, ennek olyan objektiv okai vannak, amivel nem volna helyes, ha a Titkárságot félrevezetnénk. Ha már erről beszélünk, akkor mondjuk meg azt is, hogy mi volt ennek az oka? A tartalékokkal kapcsolatban; Apáti elvtárs utalt rá, hogy egyes területi szerveknél van tehetetlenség. Egyes területen van tehetetlenség és arra várnak, hogy majd a megye meg fogja oldani az