MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-08-13 VB_603 - 1980_VB 603/7
- 6 KISS ELVTÁRS: Azt hiszem nem kell külön kitérni egyik-másik hozzászólásra. Tulajdonképpen az erősödött meg a hozzászólásokkal is, hogy meglehetősen néhez egyértelmű, általános tendenciákat feltárni és ezt kimondani, hisz egyes ágazatok, egyes alágazatok helyzete eltérő, körülményei merőben másként változnak, másként alakulnak mint korábban, de azon belül is az egyes vállalatokra sem mondható ki az ágazatok általános tendenciája és ez a legnagyobb feladata a gazdaságpolitikai munkának, hogy az adott helyzethez, adott körülményekhez alkalmazkodva kell megtalálni azt, amit Apáti elvtárs mondott ki a legfrappánsabban, az eredményességét a tevékenységnek egy optimumra, tehát egy jobb helyzetre gazdaságosabbá tenni. Teljesen másodlagos kérdés az, hogy ezt nagyobb termelési értékkel, vagy létszám, s egyéb körülmények között, mert ezekre jelentős külső tényezők hathatnak, de arra, hogy a munka eredményessége hogyan alakul, tehát a tevékenység, adott állóeszközérték, adott létszám, adott szellemi kapacitás mit hoz, végeredményben konkrét eredményként ez a döntő és ezt kell feladatként tűzni minden termelő egység felé. SZABÓ ELVTÁRS; Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság jóváhagyólag vegye tudomásul a jelentést, figyelembe véve a hozzászólásokban elhangzott véleményeket, amelyek jól kiegészítették, megerősítették tulajdonképpen a jelentésben foglaltakat. Az első dolog amit én szeretnék aláhúzni, hogy ezek a tendenciák, amelyek a jelentésben rögzitve vannak semmiképpen nem tekinthetők véglegesnek, mint ahogy a Központi Bizottság június 24-i ülésén is megállapította, amelyről a pártbizottság elműt havi ülésén kapott tájékoztatót. Kedvező tendenciák vannak kibontakozóban népgazdasági szinten és megyei szinten egyaránt. Főként az export-termékek, a tőkés export növelése tekintetében, dinamikus növekedése tekintetében, tehát az exporttermékek növelése és a behozatal csökkentése tekintetében egyaránt. Ennek következtében az egyensúlyi helyzet népgazdasági szinten is javult, mint ahogy azt az Irháziné elvtársnő is megállapította, ehhez a javuló tendenciához a megye gazdaságai is számos iparágunkban jelentős mértékben hozzájárultak. Ezeket a tendenciákat kell - ugy érzem - az év második részében is erőteljesen tovább növelni és biztositani, hogy minél több vállalatunk, gazdasági egységünk egyre gazdaságosabban, hatékonyabban termeljen ennek érdekéében. Én a magam részéről ugy érzem és ezt a végrehajtó bizottság tagjai is megerősítették, hogy a jelentés utolsó részében megfogalmazott feladati rész helyesen tartalmazza a következő időszak tennivalóit. Tehát én arra tenném a hangsúlyt, hogy a jelentésben megfogalmazott feladati részt hagyja jóvá a végrehajtó bizottság és bizza meg a gazdaságpolitikai osztályt ezek érvényesítésével és megvalósításával. Részemről egy kérdésben van bizonyos kedvezőtlen tapasztalat, a munkaerő-helyzet felülvizsgálata tekintetében és továbbjavitása tekintetében, Jártam néhány testületi ülésen ahol kiderült Elvtársak, hogy a megyei végrehajtó bizottság határozatát, mely szerint minden vállalatot, járási-városi pártbizottságot kötelezett arra, hogy vizsgálja felül valamennyi gazdasági egységénél a munkaerőhelyzetet és azokat a felesleges, nem kellően, hatékonyan kihasznált munkahelyeket szüntesse meg, amelyek megszüntetésével a helyzetet tovább lehet javitani. Ez nem lett egységesen végrehajtva. T e hát itt érzésem és tapasztalataim szerint - ami a jelentésből is