MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-07-16 VB_602 - 1980_VB 602/15
- 2 tatások keretén belül az agrotechnikába beépítettük a talaj tápanyagé Hát ott s ágával és hasznosulásával összefüggő kutatási eredményeinket. A műszaki kutatások keretében kialakítottuk a KÖRÖS Öntözőgép családot, amely kis energiaigényével feltétlenül szerepboa jut a jövőben az öntözés fejlesztésében. Az ökonómiai kutatások keretén belül több olyan országos szintű elemző, fejlesztő munkát végeztünk, amelyek az Országos Vízügyi Hivatal és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium között tárcaközi anyagként szerepeitek és sagitették főhatóságaink megalapozottabb döntéseit. A növénynemesitéá vonatkozásában 10 gyepnövényfajta, 6 kukorica, 2 lucerna és 2 rizsfajta jelzi a kutatás eredményességét. Az eredmények elterjesztésében az utóbbi két évhen arra törekedtünk, hogy a korábbi időszakban a fajtákra orientált kapcsolatokon túlmenően az egyéb kutatási területek eredményei is megvalósuljanak a gyakorlatban. Ezt a célt szolgálja az OVH Vízgazdálkodási Intézetével, a VITUKI-val, a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesüléssel, a Tiszamenti Öntözőgazdaságok Egyesülésével, a Gyeptermesztési Rendszerekkel kialakult kapcsolat. Két év alatt ezen kapcsolatokon keresztül számos kutatási eredmény valósult meg a gyakorlatban, beleértve az országos irányító szervek megfelelő informáltságát biztositó elemző munkát is. Ilyenek: A KÖRÖS öntözőgép család elemző alkalmazása a vízgazdálkodásban, országos normátivák kialakítása es az országos vizkészletgazdálkodási keretterv mezőgazdasági megalapozása, a BAGE vízrendezési terv koncepciójának kialakítása. Öntözéses technológiák és ennek további szaktanácsolása, az öntözött ágazatok és az öntözőgazdaságokhelyzetének elemzése és fejlesztésének meghatározása, stb.. Hazai kapcsolatainkban nagy súlyt helyeztünk a megyei intézményekkel való kapcsolatra. Ennek keretében közös elhatározásra jutottunk párhuzamos fejlesztések elkerülésére és a nagy értékű termelőeszközök közös használatára, illetve létesítésére. A kutatómunka szervezésében a koordináció igen nagy jelentőségű. Az első évben sikerült helyreállítani a korábbi időszakban kialakult bizalmat az együttműködő kutatóhelyeknél és rendszeresen megtartottuk a feladatbizottsági, illetve programbizottsági üléseket. Az irányitószervekkel intézményünk kapcsolata jó, kellő időben és