MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-06-04 VB_598 - 1980_VB 598/21

_ h _ dolgozókra, amelyet azok becsülettel teljesítettek, 6 k6k óra és 872 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek. A közlekedés szocialista brigádjai a vállalatok társadalmi, gazdasági vezetőivel való jó együttműködés eredményeként a meg­növekedett feladatok túlteljesítésével zárták az 1979-es évet és még 2 5^9 m/Ft értékű anyagot és energiát is megtakarítottak, valamint 907 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek. A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny lendülete az uji­tási tevékenységben is érezteti hatását. Az elmúlt évben >65 fővel többen adtak be ujitást, mint 1978-ban. A benyújtott uji­tás 3 89^, az elfogadott 2 428, a bevezetett 2 117 volt. Az újí­tások nagy részét az "egy brigád - egy ujitási javaslat" mozga­lom keretébeu a szocialista brigádok adták be. A gazdasági egységek a munkaversenyt jól megszervezték, a vég­rehajtás üteme azonban nem mindenütt kielégítő. Nincsenek meg a munkavégzés komplex feltételei, néhány vállalatnál állandósult az anyag- és alkatrészhiány. A gazdasági vezetés kevés helyen bontja a feladatokat kisebb egységekre, egyénekre. Nem is ösz­tönözték az egyéni versenyvállalásokat. A vállalati szinten megfogalmazott hatékonysági célokat még nem mindenütt tudták a munkások, brigádok számára elég közérthetővé tenni. Pl. az anyag-, energiamegtakaritások elsősorban a pazar­lás megszüntetéséből erednek és nem a technológiai és szervezé­si változásokból. A szocialista brigádok között helyenként vannak olyan vélemé­nyek, hogy a verseny a vállalatok elmaradását segiti behozni. Az értékelő munka jellemzője, hogy évente egyszer, az év elején értékelik az elmúlt év eredményeit, akkor adományozzák a külön­böző cimeket. Az ösztönzési rendszernek azonban hibája, hogy a munka anyagi ösztönzése és elismerése /bér, prémium, stb./ kü­lönválik a munkaverseny jutalmaktól és kitüntetésektől. A jövő­ben célszerűnek látszik az erkölcsi, anyagi elismerés eszközeit egyetlen cimen, a végzett munkán alapuló többlet eredmény ará­nyában fizetni. Helytelen az értékelésnél - mert nem ad reális képet - a különböző pontrendszerek alkalmazása. A brigádok te­u '1101.1 i BÉKÉS MEQYB LEVÉLTAR '

Next

/
Oldalképek
Tartalom