MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-06-04 VB_598 - 1980_VB 598/13

- 12 ­lását. Én nem azt értem ezalatt, és nem is lehet ugy kivánni, hogy olyan színvonalon folyjék ez a munkaverseny, mint a XII. kongresszus tiszteletére inditott munkaverseny, de gazdasági értelemben kell olyan szinvonalon lennie a munkaversenynek, még ha nincs is valamilyen politikai kötődése, akkor is a gazdasági célok kitűzéséből nem szabad engedni. A negyedik dolog; fokozzuk a szocialista munkaverseny erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindenekelőtt a szocialista brigádok anyagi és erkölcsi megbecsülését. Én ugy fogalmaztam meg magam­nak, ne a rang, ne a munkahely, hanem a teljesítmény, a végzett munka szerint kapjanak elismerést a szocialista brigádok. N e m véletlenül mondom, mert van hellyel-közzel olyan tapasztalatunk hogy nem egészen igy értékelik és minősitik a szocialista brigá­doknak a munkáját. A napokban kaptunk egy ilyen levelet, ahol kifogásolták a tisztviselő brigád munkáját. Egy olyan brigádnak Ítélték a legnagyobb elismerést, ami a bejelentés szerint nem illette volna meg. Nem az ellen beszélek, hogy ezt szüntessük meg, hanem azt mondom, hogy a végzett munka legyen a mérce itt is, a teljesítmény. Ha a tisztviselő brigád is olyan teljesít­mény ad, akkor annak is meg kell itélni. De az adott konkrét esetben nem igy történt, és nagy a felháborodás a munkások ré­széről. Ezek egyedi esetek persze, de az egyedi esetekre is oda kell figyelni. A következő dolog, ide kapcsolódik, hogy ne rontsuk a szocialis­ta brigádok hitelét. Részben azzal, hogy hézagpótlóként kezel­jük hellyel-közzel a szocialista brigádokat, itt valaki szóvá is tette, azzal, hogy nem adunk testhez álló feladatokat a szo­cialista brigádoknak, és azzal, hogy a vállalások teljesítését nem ellentételezzük. Tehát azt, amit a brigádoknak kitűzünk, a kitűzött feladat teljesítése után nem ellen tételezzük. A múlt­kor épp a Patkásné elvtársnő említette, hogy amikor a brigád­vállalás megtörtént, annak megfelelően történt volna az anyagi elismerés, amikor a brigád teljesítette a feladatát, akkor más követelményeket szabtak meg számukra, ezt értem alatta. Másik dolog, amit a vita kapcsán fogalmaztam meg magamnak, hogy a szocialista brigádok munkájának minősítését ott végezzék ahol a legjobban ismerik és ne Szegeden döntsenek arról, hogy a vész­tői MAV szocialista brigádjai mit teljesítettek. Nagy lehet a szubjektivizmus és ez nagy veszélyeket rejthet magában az egyes szocialista brigádok minősítésénél. Azt mondanám, hogy mindkét fél teljesítse kölcsönösen a kötelezettségét, tehát a szocialis­ta brigádok és azok is, akik ellentételezik a szocialista brigá­dok munkáját anyagiakban vagy erkölcsiekben. Egyetértek azzal, hogy taggyűlésen foglalkozzunk a szocialista versenymozgalommal, hogy konkrétan ez hogyan történik az gondo­lom, ezt a PTO és az SzHT együttesen vizsgálja meg. Elképzelhe­tő, hogy a beszámoló taggyűlések keretében, de elképzelhető, hogy külön napirendként is, ezt a módot rábízzuk a PTO és az SzMT vezetésére, dolgozzák ki hogyan hajtsuk ezt végre, a GPO­val eqyetértésben.,, Azzal is ,egyetértek, hogy a szogialisfa bri­gadvezétoket hívjak meg az erdekeit taggyűlésre. Meg attól sem kell félni, ha párton kivüli a brigádvezető, az adott napirend­re meg lehet hivni, függetlenül attól, hogy pártonkívüli brigád­vezetőről van szó. Azt ajánlom fogadjuk el az előterjesztést, a konkrét teendőket a két osztály és az SzMT együttesen munkálja ki egy hónapon belül. A végrehajtó bizottság Frank által elmondottakkal egyetértett - az anyaggal együtt -, azt elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom