MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-06-04 VB_598 - 1980_VB 598/7
hogy van anyagi fedezete annak a gyermekintézménynek. Én összességében az anyagot jónak tartom, és javaslom, a végrehajtó bizottság fogadja el. CSATÁRI ELVTÁRS: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A jelentés jól tartalmazza azt a nagyszerű mozgalmat, ami a pártkongresszus és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére inditott a párt és a szakszervezet, a KISz támogatólag továbbitott. Ezt jól visszatükrözi megyénkben az az ipari, mezőgazdasági, közlekedési, részint kereskedelmi vállalatok, gyárak, szövetkezetek április 3oval, vagy azt követően kapott kitüntetései, amelyeknek száma jelentős és tekintélyes volt ismételten a megyében. Ez visszatükrözi azt, hogy valóban a szocialista brigádmozgalom és különböző ifjúsági és más jellegű versenymozgalmakat a párt-, szakszervezet, KISz-szervek, gazdaságvezetők jól segitették, támogatták, örülünk és, gondolom ez kiértékelt már, inkább a jövőbe kellene nézni. Itt szó volt róla, az első szakasz december 3l-vel zárul le, már ez a meghirdetett versenyszakasz, mert persze maga a verseny folyamatos tevékenység, és május elsején kerül kiértékelésre. Addig még nagyon sok tennivalónk van. Néhányra szeretnék utalni, amire az eddigi kedvező helyzet mellett, néhány kedvezőtlen jelenségre felhivni a figyelmet és különösen - természetesen ezt mindig az adott helyre adaptálva, mert nem biztos, hogy ez mindenkire áll. Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy első negyedéves tervteljesités után általában a gazdaságban nem mondhatjuk, hogy rózsás a helyzet. A versenymozgalmat válgozatlanul a következő időben is a párt gazdaságpolitikai követelményeinek kell alárendelni, nem lehet, más cél, hogy mik ezek a követelmények, jól ismert dolog. Itt szeretném megjegyezni azt is, hogy mindenképpen komplexen kell, hogy érvényesüljön minden mozgalom szerepe, tevékenysége és értékelése. Most egyet ragadok ki, a szocialista brigádmozgalmat, hogy egyszerre kell mind a három jelszónak érvényesülni. De ma a dolgozni jelszó tartalmának javitására kell a figyelmet felhivni, és nem annyira a jelszó más vonatkozására, azt hiszem, erre a jövőben nagyobb figyelmet kell forditani. Néhány konkrét dolog; az ipari termelés tervezett üteme a mérsékelt ipari termelés, mert a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen mérséklődtek már a tervek is, ahhoz képest azt sem teljesítettük az első negyedévben. A megye ipara a kitűzött célokat, amelyek jelentősen mérsékeltebbek a múlt évihez viszonyitva, 98 %-ban teljesítették. Ha ennek az okait vizsgáljuk akkor több tényező van, fel lehet hozni azt is, termelői árrendezés, ennek kapcsán más szabályzó-módositás, ehhez való alkalmazkodás, bizonyos megtorpanás itt-ott jelentkezett, ennek kapcsán a szállítási szerződések megkötésének késése, több iparágakban kedvezőtlen anyagellátás, piacpjzíroblémák. Tehát valóban van néhány olyan dolog ami valós, azonban mégsem fogadható el, hogy a mérsékelt növekedés sem lett teljesitve. Tehát a tavalyi alatt vagyunk 2 %-kal. Igaz, hogy még hátra van az év jelentős része, ez azonban figyelmeztetés már is. Azt szeretném mondani, hogy konkrétan ágazatonként, vállalatonként, gyáranként, szövetkezetenként, tehát munkahelyenként kerüljön vizsgálat tárgyává, hogy hol nem teljesítették a tervet, az okokat gyorsan számba venni, hogy azok el-