MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-02-27 VB_592 - 1980_VB 592/67

. 6 ­A lakossági infrastrukturális beruházások területén jelen­tós előrelépés következik be, fejlődik a megye közműháló­zata és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer, E körbe tartozó fejlesztésekre évente mintegy 600 millió forintot fordithattunk. Ez azonban csak enyhit gondjainkon, mivel az egy lakosra jutó összes beruházás értéke - hosszabb idősza­kot véve alapul - alatta van az országos vidéki átlagnak, valamint a megyében jelentkező indokolt és tartósan ki­elégítetlen szükségletéknek s Az állóalapok fejlesztésében fontos szerepet betöltő gaz­dasági koordináció eredményeire jellemző, hogy az óvodai férőhelyfejlesztés kétszerese lesz az előirányzatnak, és a tervezett 128 általános iskolai tanteremmel szemben 193 valósul meg, Hasonló eredmények vannak a közmüvek közös erőforrásból való fejlesztésénél 8 A h év alatt átvett pénzeszköz 387?5 millió és az átadott forrás 389?6 millió. Az utóbbi időben mérséklődött a gazdasági koordináció üte­me a beruházási egyensúly megteremtését célzó intézkedések hatására, A lakosság településfejlesztő társadalmi, munkája a k év alatt 5^+1 millió forint volt. Az egy főre eső társadalmi munka értéke az 1976 évi 25^ forintról 1979-ben 362 forint­ra emelkedett. Az Országos Tervhivatal és a többi illetékes főhatóság tá­mogatja a lakossági infrstruktúra megyei fejlesztését, de ez még kevéssé érezteti hatását a korábbi évtizedek le­maradásának mérséklésében, - Munka ügyi igazgatás terén javult tanácsaink információval való ellátottsága, lényegesen gyakoribbá, rendszeresebbé váltak a munkaügyi ellenőrzések. Foglalkoztatási szerkezetünk közeledett az országos ágaza­ti struktúrához, de még lényegesen eltér az országos át­lagtól. Magasabb a mezőgazdaság és élelmiszeripar, vala­mint a könnyűipar aránya, Az iparban dolgozók száma mint­egy 2,5 $-kal nőtt, A közlekedésben, a kereskedelemben és különösen a nem anyagi ágazatokban dolgozók száma még erő­teljesebben emelkedett, A dolgozók szakképzettsége, szak­mai tapasztalata minden ágazatban gyarapodott. Ezek a vál­tozások összhangban voltak a középtávú terv előirányzata­ival. Továbbra is lassú viszont a munkaerő áramlása a ha­tékonyabban dolgozó üzemek felé, lassú a szakmai össze­tétel változása a termelés igényeihez, A beiskolázást és a továbbképzést jobban a megye gazdasági igényeihez kell igazitani, - A költségvetési g azdálkodás a tervezettnek megfelelően kiegyensúlyozott, a folyamatos fizetőképesség biztositott, A tervszerűen belépő uj létesítmények, fejlesztések üzem­behelyezésére a költségvetési forrás rendelkezésre állt

Next

/
Oldalképek
Tartalom