MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-10-11 VB_582 - 1979_VB 582/31
- 7 A parancsnokok dicsérő és fegyelmező-fenyitő tevékenysége alapjában jó. A társadalmi parancsnokok szivesebben alkalmazzák a szóbeli fenyítéseket,'amikor azt a fegyelemsértés sullya lehetővé teszi. Jóllehet a nevelő munka a megyében összességében eredményes - még nagyon sok kihasználatlan lehetőséggel, tartalékkal rendelkeznek, s vannak még nem kellően kimunkált területek is. Elsősorban a munkásőri szolgálattal, kiképzéssel összefüggő nevelői tevékenység kimunkálása, fejlesztése szükséges - s ebben van legtöbb tennivalója az országos parancsnokságnak is -, amely további lehetőségeket teremt a nevelő munka fejlesztésében. A személyi állomány utánpótlása, az állományépitő - szervező munka irányitott, tervszerű, folyamatos, a követelményeknek össz-egészében megfelelő. A rendszeresített állományi létszám feltöltöttsége több évre visszatekintve is teljes, jelenleg 101 %-os. Az állomány összetétele megfelel a harckészültségi - politikai, szolgálati - követelményeknek. Főbb mutatók szerint: 82,9 % párttag; 75,5 % ipari, illetve mezőgazdasági munkás; 2,8 % 18-25 év közötti, 80,8 % 26-50 év közötti és 16,4 % 50 év feletti életkorú; az állomány 35,7 %-a az utóbbi öt évben került a testületbe, alapitó tag 4,3 %; a nök aránya 3 %; az állomány 23,7 %-a érettségizett, 7,2 %-a egyetemet, főiskolát végzett; 29,7 % pedig alapfokú, 15,6 % középfokú, 3,1 % felsőfokú politikai végzettségű. Az állomány cserélődésének mértéke - évenként 7-8 \% - reális, az utánpótlás folyamatosan biztositott. A parancsnokságok és a pártszervezetek e kérdésben is szorosan együttműködnek. Párt-végrehajtóbizottsági ülésen évenként áttekintik az állomány, az állományépités helyzetét, s meghatározzák a tennivalókat. Az állományépités középtávú tervei minden egységnél elkészültek, realizálását helyenként neheziti, hogy a parancsnokságok az állomány évenkénti értékelését nem kellő gondossággal végzik el. u FSÉ©