MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-10-11 VB_582 - 1979_VB 582/29
- 5 A kinevezett polgári alkalmazottak, szakcsoportvezetők, csoportvezetők, egységparancsnok ellátó helyettesek kivétel nélkül a társadalmi munkásöri, illetve az alegységparancsnoki állomány soraiból kerültek kinevezésre. Felkészültségük, eddigi munkájuk alapján a hivatásos parancsnokok káderutánpótlásaként is számolnak velük. A társadalmi törzs- és alegységparancsnoki állomány összetétele, felkészültsége megfelel a velük szemben támasztott követelményeknek. Parancsnoki beosztásukat 5-10 vagy annál több éve töltik be, és többségük még hosszabb távon vállalja e feladat teljesítését. A leszerelő, tartalékállományba kerülő társadalmi parancsnokok és törzstagok /:cserélődésük évente 4-5 %-ra tehető :/ utánpótlása tervszerű kiválasztással, felkészítéssel, beiskolázással folyamatosan biztositott. A kádermunkában - a parancsnokok kiválasztásában, nevelésükben, képzésükben, rendszeres minősítésükben - mind megyei, mind városi, járási, továbbá alapszervezeti szinten jó együttműködés, kellő összehangolás valósul meg a pártszervek és a parancsnokságok között, a hatásköri előirások mind a tervezésben, mind a döntéseknél kellően érvényre jutnak. A pártszervezetek és a parancsnokságok tudatos, sokoldalú nevelő munkája eredményeként a megyei munkásőr állomány erkölcsileg, p olit ikailag szilárd, magatartásukat m agasszintű fe gyelmezettség, politikai aktivitás f kötel esságr: tudat jel lemzi. Mind a termelő munkában, mind a munkásőri feladatok ellátásában példamutatóak, kiemelkedően helytállnak, a pártszervezetek legjobb aktivistái közé tartoznak. A munkásőr egységek politikai hangulatát is ennek megfelelő légkör jellemzi. A munkásőrök politikai érdeklődését, információ igényét is alapvetően ez határozza meg. ;S&