MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-10-11 VB_582 - 1979_VB 582/10
- 9 korlátozódik. Ebben az országban valamennyi vezetési pont védelme, olyan feladatok állnak előtte, hogy az embernek szinte a hideg szalad végig a hátán. Ezek azok a bizonyos kérdések, amelyek néha a felfogásban a parancsnokoknál még nincs meg. Ezeknek a követelményeknek, célkitűzéseknek a megvalósitásában nagyon jelentős, meghatározó szerepe van a vezetői munka színvonalának. A megyében fejlődő, rendezett, rendszerezett, egyértelmű, javitható, korszerűsíthető, ezért olyan helyzetet kell hogy teremtsen a parancsnok, hogy aki nem ért egyet vele, az nyiltan mondja meg és lehessen őt a feladat helyességéről meggyőzni. Ez nem lazitást jelent a vezetés gyakorlatában. Utalnék a Tóth elvtárs által elmondottakra, mely szerint a politikai elvek meghatározottak, azok változtatásával nem lehet számolni. A politikai körülmények akarjuk, nem akarjuk változnak. A két dolog között, az élet és a gyakorlat között ellentmondás jöhet létre. Keressék meg a legjobb munkamódszereket és a rugalmasság az, amit a parancsnoki munkában fejleszteni kell. Mi ugy látjuk, ebben a két alapvető követelményben biztosítékot látok a megyei parancsokság munkájában és az alárendelt parancsnokok munkájában. Elvtársak én azt hiszem, bizom abban, hogy ebben a magatartásában, munkájában sikerült a megyei parancsoknak nagy segitséget adni. Nekünk az a feladatunk, hogy segitsük a megyei parancsnokság munkáját. A szó igazi értelmében nagyon szépek az eredmények, tovább kell csinálni ezeket a dolgokat a Tóth elvtársnak, meg a választott pártszervezeti vezetőknek, ennek a pártmegbizatásnak maradjon meg a rangja, ami ebben a megyében mindig meg volt, ez azért mindig a helyén volt a pártszervezet munkájában és nagyon a helyén volt a többszáz embernek az eszében és a szivében. Ez óriási felelősséget ró ránk, a munkásőrök becsületével élni kell tudni, de visszaélni nem szabad. FRANK ELVTÁRS; A következőket javaslom, hogy az értékelő jelentéshez kapcsolódjak, tekintsen el a végrehajtó bizottság, hogy valamiféle összefoglalót tartsak, én egyetértek a vitában elhangzottakkal is és a Papp elvtárs, valamint a Viszló elvtárs által elmondottakkal is. A munkásőrség része annak a fegyveres testületnek, amelyet annak idején a párt létrehozott. Itt a Békés megyei munkásőrség munkájának megítéléséről van szó. A felügyeleti szemle, joggal mondhatjuk, nagyon sok kérdésben megerősítette a megyei pártbizottságnak a munkásőrségről alkotott tapasztalatát. A felügyeleti szemle által megfogalmazottak nincsenek ellentétben a végrehajtó bizottság által korábban megfogalmazott igényekkel. Arra utal, a megyei pártbizottság, a megye pár talapszervezetei tartsák kézben, politikai értelemben, a munkásőrséget, biztosítsák a párt irányitó szerepét. Minden szinten a hatásköröknek érvényt szereznek, a megyei pártbizottságtól, a pártszervezetekig. Osztom a véleményemet az elvtársakkal, ami kritikai észrevétel elhangzott a tevékenységgel kapcsolatban, abban benne van a pártszervezet kritikája is. Én ugy látom, hogy a munkásőri tevékenység fontos pártmegbizatásként kezelt és elismert a megyében, erre utal a Papp elvtárs is. Nem hiszem, hogy vannak olyan pártszervezetek, amelyek ezzel ellentétes gyakorlatot képviselnének. Az állományépitő munka évről-évr-e magasabb