MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-01-17 VB_564 - 1979_VB 564/20
- 6 ban több vizsgálatot követő intézkedés végrehajtását ellenőriztük és a többségében érdemi intézkedések mellett néhány helyen az intézkedések elmaradását tapasztaltuk, ezekre újból intézkedést kórtünk. A jövőben azt a módszert kívánjuk alkalmazni, hogy addxg e vizsgálatot nem tekintjük befejezettnek, .rág a hibák, hiányosságok megszüntetésre nera kerültek. A lakosságtól érkező, évente 180-200 bejelentés kivizsgálására körültekintően intézkedtünk, Évente minté$^V80 bejelentést vizsgáltunk meg saját hatáskörben, 30-40 bejelentést más illetékes szervekkel vizsgáltattunk meg, o többi felvilágositással elintézhető volt, illetve intézkedést nem igényelt. A bejelentések között továbbra is jelentős a névtelen bejelentések száma, 1976-ban 54; 1977-ben 32 névtelen bejelentés érkezett* A vizsgálatokat követő intézkedéseink során gyakran kezdeményeztünk - a javaslatok mellett - fegyelmi, képtérítési eljárásokat, a szükséges esetekben büntető feljelentést tettünk, gazdasági birság kiszabását kezdeményeztük. Ezzel^érvényre juttattuk azt, hogy a szabálytalanságok feltárása és megszüntetése mellett a személyes felelősségre vonás minden indokolt esetben történjen meg és tovább szilárduljon a gazdálkodási és állampolgári fegyelem. A végzett vizsgálatok eredményességét, hatékony realizálását a sokéves tapasztalatok, a jó kapcsolatok, a kialakult jó módszer k helyes alkalmazásával értük el. Ebben jelentős érdemük van a népi ellenőröknek, akik a vizsgálatot jó politikai, szakmai felkészültséggel, segitő jelleggel, reális mérlegelés, a vállalat, intézmény sajátos helyzetének tanulmányozása alapján folytatták le. Vizsgálatok közben maguk is fejlődtek ós tapasztalataikat saját munkájukban is hasznosították. Következtetések, feladatok: A népi ellenőrzési bizottságok tevékenységét a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság eredményesen irányitotta 03 szervezte. Tovább javult a vizsgálatokat szervező munka és a vizsgálatok módszerei tovább tökéletesedtek. A népi ellenőrzés társadal; d bázisa - a ^testületek, a népi ellenőrök - és függetlenített apparátusa jól megfelelt a követelményeknek, igy az elmúlt időszakban lefolytatott vizsgálatok coljukat elérték, érv.ényesült azok megelőző és segitő jellege.