MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-03-28 VB_569 - 1979_VB 569/19
- k - Néhány kisüzemi, telephelyi valamint lakóterületi KlSZ-szervezetnél - különösen ahol önálló pártalapszervezét nem működik - mind a párttaggá nevelő, mind az ajánló tevékenység gondot okoz. Ezeken a területeken méginkább szükséges az irányító KISZ-bizottságok hatékonyabb, segitő munkája, a lakóterületi és munkahelyi KISZ-szervezetek kapcsolatának erősitése. - A nevelőmunka folytonosságának hiányait mutatja, hogy a fiatal nök a GYES ideje alatt általában kiesnek a KISZ-szervezetek figyelméből. Ugyanez tapasztalható a katonafiatalok esetében is, A fiatalok tanintézeti KISZ-szervezetekben végzett munkajárói ritkán kap tájékoztatást a munkahelyi KISZ-szervezet, illetve általában nem is igényli azt. Á megyei KISZ-bizottság és a területi irányitó KISZ-bizottságok az utóbbi két évben - a XI. kongresszus ide vonatkozó határozatának végrehajtásában való elmaradást észlelve, a megyei Pártbizottság határozatai alapján - rendszeresen foglalkoztak, figyelemmel kisérték és segitettók a párttagajánló munkát. A testületi napirendek, beszámoltatások mellett titkári értekezleteken, éves felkészítésen ós egyéb továbbképzési alkalmakkor is kiemelten foglalkoztunk a párttaggá nevelő, ajánló tevékenység konkrét tapasztalataival és feladataival. Ezen értékeléseken szinte kivétel nélkül résztvettek, segítettek az irányitó pártbizottságok illetékes vezetői, munkatársai. Az alapszervezeteket közvetlenül irányitó, valamint a területi KISZ-bizottságok az alapszervezetek tevékenységének éves minősitésénól eddig nem, vagy nem kellő mértékben vették figyelembe a párttagajánló munkát. A KISZ-szervezetek jelentős része nem kapott kellő ösztönzést arra, hogy az arra alkalmas fiatalokat nagyobb számban ajánlja a pártszervezetek figyelmébe, a párt tagjai sorába. További feladatok Összességében megállapítható, hogy az elmúlt években jelentős fejlődés tapasztalható a megye KISZ-szervezétéinek tartalmi munkájában, a kommunista szellemű nevelés területén.