MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979

1979-11-21 VB_586 - 1979_VB 586/28

-6­növekedése ellenére jelentősen romlott az egységnyi állóeszkö­zökre jutó termelés mutatója. Ugy Ítéljük meg, hogy a befolyá­solható természeti érőforrások /termőföld, viz/ és a termelés biológiai alapjai fejlesztésével, az eszközök kihasználásét még hatékonyabbá kell tenni, fokozva a ráfordítások eredmé­nyességét. FELADATOK ; Ahhoz, hogy járásunk mezőgazdaságának dinamikáját fokoz­zuk, a termelés és nyereség arányát biztositsuk, komplexen kell vizsgálni a termelési tényezők Összhangját, a termőalapok kihasználását, a gazdálkodást, az üzem és munkaszervezést, a termelékenység alakulását. Valamennyi pártszervezetnél és üzem­ben fontos feladat a közgazdasági elemző munka színvonalának javítása, a gazdálkodást elsősorban a ráfordítások és a hoza­mok összefüggésében vizsgáljuk. - A hatékonyság növekedésének elengedhetetlen feltétele a szak­képzett dolgozók,-vezetők számának növelése, a szakember után­pótlás biztosítása. - A termelés biztonságosabbá tétele érdekében a komplex meli­orációs munkát el kell végezni, ezt nagyobb fokú támogatás­sal szükséges segíteni. Sajáterő megelőlegezéssel is sietet­ni e munka végzését. - A termelőszövetkezetek együttműködését tovább kell szorgalmaz­ni és javítani. Lehetővé kell tenni az egész járást átfogó horizontális együttműködés megszervezését, az eredményesebb gazdálkodás érdekében, a célratörőbb szemléletet az egész területre érvényes jogosítvánnyal ellátni. _ Azon termelőszövetkezetekben ahol a fejlesztési alapok tul­, zottan - hosszú időre - terheltek, ezen hiteleket felül kell vizsgálni és a terheket csökkenteni szükséges. Átfogó/hosszú­távra szóló rendezés biztosithatja e helyeken a gazdálkodás j övedelmezőségét. - Pártszervezeteink a gazdasági élet irányításában, szervezésé ben, segítésében csak akkor tölthetik be politikai vezető szerepüket, ha jól ismerik az üzemük feladatát, gazdasági és VI/199 ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom