MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-02-01 VB_539 - 1978_VB 539/6
-4sport, egészségügyi területre vonatkoztak, amelyet ugy tekintettünk, hogy hasznos és helyes kezdeményezések, A jelen előterjesztésben lényeges kérdések fogalmazódnak meg,a három város együttes fejlődését fogják biztosítani. További fejlődés csak a kölcsönös bizalom alapján jöhet létre. Akkor lesz hasznos a szocialista elveknek megfelelő együttműködés, ha a három város területén egyformán örülünk egymás eredményeinek, s egyformán minősitjük a három város területén elért eredményeket. Fontosnak tartom azt a megfogalmazást, hogy együttes fejlődésre van szükség a három város területén. Azért is tartom fontosnak, mert együttes fejlődés biztosítja e térségnek azt a fejlődést, hogy potenciált tudjon elérni, továbbá azért, mert orientált lehetőséget ad a központi szerveknek a térség fejlesztését illetően, üdvözlöm az együttműködés, együttfej] ődés tudományos feldolgozásának gondolatát, de ugy érzem, a tudományos kidolgozáson tul ki lehetne olyan lehetőséget használni, hogy ennek a tudományos elképzelésnek széleskörű, propagandisztikus lehetőséget adnánk. Tekintettel a nagy érdeklődésre, az ilyen kérdésekkel foglalkozó tudományos embereknek hasznos lenne széleskörű tudományos tanácskozást is folytatni a terv, vagy az együttmüködés széleskörű kidolgozása előtt. Egyetértek azzal - az anyag is hangsúlyozza -, hogy a fejlesztést, a további lépéseket mindenütt a saját adottságoknak megfelelően, saját lehetőségeknek megfelelően kell folytatni, Ugy érzem, hogy az eddigi együttműködés is erre az alapgondolatra törekedett. Ügy gondolom - a létrehozandó testületet illetően -, hogy nem kellene ragaszkodni ehhez a megfogalmazáshoz, de ugy gondolom - még ha a bizottságok számát ezzel növeljük is - ez az együttműködés, együttes fejlődés akkor lesz megfelelően biztositott, ha a három város képviselőinek koordinációi mellett az illetékes párt, tanácsi vezetők megfelelő biztosi tékot adnak, Ugy gondolom, hogy az együttműködés akkor válik élővé, ha a három város funkcióit tartalmilag koordinációs bizottság jól átgondolja, meghatározza. Az anyaggal kapcsolatosan egy javaslattal élnék: a 6./ pontban a békési termelőszövetkezeteknél Békés és körzete termelőszövetkezetei - orientációt értjük, KLAUKÓ ELVTÁRS: A szándék támogatásra méltó. Több dolog még azonban tisztázatlan, döntés szempontjából még pontosítani kell. Az előterjesztésen végighúzódik, hogy akarunk valamit, de mit, azt ki kell még dolgozni. Véleményem szerint később kellett volna idehozni az anyagot, amikor a VB konkrétabban, tudományos véleményekkel együttesen dolgozza ki a feladatokat. Ismétlem, a szándék figyelemreméltó, meg kell mondani, hogy nincs még az országban ilyen három település, mint Békéscsaba, Békés, Gyula, Speciális, összetett és bonyolult feladatot jelent. Ezen belül kutatni, keresni kell e téren. Egyetértek azzal, hogy a koordináció, együttműködés magával kell hozzon bizonyos anyagi, gazdasági feltételek jobb és hatékonyabb hasznosítását az adott ötéves terv költségvetési fejlesztés beruházásain belül. Ez a bizottságosdi kérdőjeles. A választott testület hatáskörét, jogát csorbitani nem lehet és nem is helyes, bonyolult téma ez, még jól át kell gondolni. A Délalföldi Tudományos Kutató Csoport el kell hogy készüljön a tanulmányokkal, tervvel és anyagilag is adni kell valamit. Erre a tudományos kidolgozásra van szükség, amely leteszi véleményét, álláspontját, javaslatát. Szerencsésebb lett volna megvárni, és annak alapján bizonyos tartalmi részeket elfogadni, Amig ez a csoport nem tette le a magé véleményét, javaslatát, addig nem lehet tovább lépni.