MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-09-13 VB_554 - 1978_VB 554/5
gazdasági igényeket figyelembe véve. Helyesnek találom - mely az anyagban is szerepel -, hogy olyan melléktevékenységi köröket kell kialakítani, amelyek biztosítsák a felszabaduló munkaerő hatékony foglalkoztatását. Egyik oldalon vannak hiányosságok a technikai eszközöket illetően, másik oldalon nincsenek kihasználva megfelelően a meglévő technikai eszközök, tehát meg kell találni az állandó munkaerőnek a hatékonyabb, ésszerűbb kihasználását. Hozzászólásomban nem kívánok részletekbe bocsátkozni, az a véleményem, hogy nagyon sokat foglalkoztunk ezzel a témával, és ebben a programjavaslatban leirt feladatok a pártbizottság korábbi határozataival, VB határozatokkal megegyeznek, a további feladatok előre mutatóak, jók, különösebb megváltoztatásra nem szorulnak. Javasolom, a Végrehajtó Bizottság fogadja el az anyagot ugy, ahogy elő van terjesztve. KARDOS ERNŐNE elvtársnő: A márciusi határozatot valamennyi, érintett pártbizottság határozata alapján megtárgyaltuk, intézkedési tervet dolgoztunk ki. Széles körben tanulmányoztuk a határozatot, és olyan vélemény alakult ki - mely nem véletlen -, hogy ez a határozat a KB előző határozataival, pártbizottsági állásfoglalásokkal, intézkedésekkel nagyjából összhangban van, de a márciusi határozat csokorba foglalja az intézkedéseket, amelyeket munkánknál figyelembe kell venni. Többet foglalkozik a határozat a mezőgazdasági résszel, kevesebbet a feldolgozó iparral, bár valamennyivel nem foglalkozhat részletesen, és a mezőgazdasági hátér határozza meg az ipar fejlesztésének lehetőségét, és ez jelenti a két ágazat közötti összhang megteremtése, a fejlődés kulcskérdését. A határozatra épült ez az anyag, valamennyi megfogalmazásával egyetértek, és mind a mezőgazdaság, mind az ipar részére hasznos dolgokat rögzit, és a következő ötéves terv kimunkálásához nagy segítséget ad a határozat, valamint a megyei nyelvre lefordított jelenlegi jelentés. A két ágazat közül a feldolgozóipar rendkívül nehezen programozható, tevékenységünk programozása kevesebb biztonsággal programozható, mint ahol a termelés biztonsága jobban kézben tartható. Az időjárást illetően nem hozhatunk határozatokat, de nem szabad fetisizálni ezt a nehézséget. Ugyanis az időjárás okozta problémák mérsékelhetők /sokat jelent a jó előkészítő munka, jó talajelőkészítés, szervezett betakarítás stb./ Továbbá az öntözés jelentőségét felismerve a következő tervciklusban sokkal biztonságosabb lesz, ha öntözött területeken termelik meg a szükséges nyersanyagokat. Feltétlenül mind a mezőgazdasági, mind a tartósítóiparnak fel kell hivni a figyelmét - akármennyire nehezére esik - azt kell termelni, amire szükség van, mert a szükséglet kielégítésére vagyunk hivatva. Nem általában, hanem konkrétan, fajonként kell termelni zöldségfélét és egyéb más nyersanyagot, olyan minőségben, olyan mennyiségben, amire szükség van, és amire igény van. Tehát minden vonalon a fegyelmezettebb, pontosabb munkát értem ezalatt. Sokkal fegyelmezettebben kell minden kis- és nagy kérdésre odafigyelni, nem szabad a szubjektív problémákat az objektív körülményekkel palástolva tolmácsolni, mert ez sok problémát okozhat. Egyre nagyobb feladat a nyugati piacra való nagyobb mennyiségű termelés, ez a népgazdasági problémákkal is szorosan összefügg. Messze nem olyan stabil a nyugati piac, a vevő igénye is változik és olyan dolgok motiválják ? hogy szigorú igényeket támaszt, és menet közben is változtatja igényét, tehát sokkal jobban oda kell fi-