MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978

1978-07-19 VB_551 - 1978_VB 551/3

- 2 ­erről a pártbizottsági ülésen is - az oktatásipolitikai határo­zat végrehajtása kapcsán, ami nyilvánvaló a jelentés alapján is, az V. Ötéves tervben előirányzott kulturális intézmények maradék­talan megvalósítását nem látom biztosítottnak. Megerősíteném a jelentést, a megvalósítandó beruházásokat az utolsó két évben ü­temeztük be, ez tanulság a következő tervezést illetően, erről igy lehet szólni. Az igy ütemezett létesítményeket 1979-8o-ban valósulhatnak meg. Én amit tudok, itt is megerősíteném a jelen­tést, a..kapacitás hiány miatt a meglévő pénzt sem tudjuk felhasz­nálni. Összefogással, megyei segitség^el a kapacitást biztosíta­ni kell. Pénz hiány is , kapacitás hiány is van. A célcsoportos beruházásokhoz a pénzt pótolni kell, jelentős összegeket, hogy valahonnan biztositsuk elvesszük az egyik zsebből a másikba. Szólt Nagy elvtárs arról, hogy a 2o % mindenütt felhasználódott, a célcsoportos beruházásoknál nincs is 2o % fedezet. Ott nincs is miből fedezni. Véleményem szerint a beruházási szint tartása is problémát okoz. Az ilyen jellegű beruházások lassú épitkezése, elhúzódása, a kivitelezői kapacitás hiány, csak drágitja az épít­kezést. Azt tartom "pazarlásnak", hogy 2-3 évig épül egy-egy be­ruházás, évente 8-lo %-os áremelkedéssel számolhatunk. Énnek fe­dezetét biztositani kell. Ahol van kivitelező, ahol van szerző­dés, az a szemlélet, hogy ezeknél a beruházásoknál a befejezést az utolsó percekre hagyjuk. Pedig ezeknek a beruházásoknak a be­fejezése nem is okozna problémát, határozott irányítással, követ­kezetes ellenőrzéssel előbbre tudnánk lépni. Ha központi segit­ség adódna a megyeszékhelyen szükséges fejleszteni. Azt hiszem az oktatási intézmények, tantermek épitését kellene biztositani, esetleg más beruházások kárára is. A kivitelezők anyagi, erkölcsi érdekeltségét is biztositani kellene. A jelentésből hallva, és et­től óvakodni, a naturális mutatók megvalósulását hangsúlyozzuk. Az V. ötéves terv beruházásainál erre számítottunk. Ezzel, s a társadalmi összefogással kell, hogy együtt valósuljanak meg a be­ruházások. Arra kell ügyelni, hogy ami be van tervezve, az megva­lósuljon. Ami társadalmi összefogással megvalósul azzal dicseked­nünk kell inkább, a kettőt nem szabad együtt hozni. KARDOSNÉ ELVTÁRSNŐ; Ebből a beszámolóból világosan látszik, hogy Sz V. ötéves tervidőszakban milyen nagyot lépett előre a megye, minden területen. Mé^ akkor is ha, nekünk mindennapos gondjaink vannak, ha időközönkent siralmas képet is látunk, de ehhez ké­pest sokat léptünk előre. Az előző pártbizottsági ülésen tárgyalt napirendre utalnék; az előrelépés mellett azonban rendkivül fe­szitő gondokról adott számot Nagy elvtárs is, a beruházási prob­lémák jóval bonyolultabbak mint egy vállalati beruházás. Nem min­dig hozzuk^összhangba az igényelt tervezői, kivitelezői kapaci­tást, s időközönként több beruházást inditunk, ami miatt átcso­portosítás történik. Mindenféleképpen gond mentesebb lenne, ha valamiféle összhang lenne. A beruházások időigényessége a rend­kívüli elhúzódások, összhangtalanság mellett van olyan probléma is, a tervező megtervezi, a kivitelezővel a szerződés létrejön, és más megyék pártbizottságának segitsé^ét kell kérni. Mivel összhangtalanság tapasztalható a különféle épitési anyagok biz­tosítása területén is. Olyan is tapasztalható, hogy más terület­re vonulnak át különböző okok miatt, s a rendelkezésükre álló idő nagyon kevés rendkivüli problémát okoz, ;lá9ttja a munkafe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom