MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978

1978-02-15 VB_540 - 1978_VB 540/35

• 2 ­Az alapszervezeti beszámolók elkészítésinek tepasztaletai: A megyében tolgozó pértiapszezvegetek döntő többségé en a be­számolók elkészítését megelőzték a pórtcsoport értekezletek* Éltókeltók az elmúlt év munkáját, ele.ezték a vezetőség tevé­kenységét, valamint a pártmegbizetások teljesítését. Az alap­szervezet vezetősége az ott elhangzottak alapján összegezte a tapasztalatokat és leszitette el beszámolóját* A beszámoló elkészítésének másik formája is gyakorlat páltalap­szervezeteinkben* A vezetőegé elkészíti az éves munkáról szóló beszámoló tervezetet és ezután kerül sor a pártcsoportokon va­ló megvitatásra* Az itt elhangzott ki -.észitéseket, vélemé ve­ket beépítik a taggyűlés elé kerülő beszámolóba* /ltalénos tapasztalat, ho.jy a beszámolók első részben tartal­mazzák az elmúlt év gazdasági eredményeinek értékelését, majd elemzik a pár talapszervezetek szervezeti életét, irányító eze­repüket, kapcsolataikat a társeteimi- és tömegszervezetekkel, valamint meghatározzék fő feladataiké * A beszámolók tar talmi értékelésénél megfő:aImazhetjük, hogy döntő százalékénál érződik a körültekintő gondos munka, a fe­lelősségérzet* | készítés mócjára jobban, mint I orábban a kol­lektivitás volt a jellemző* A beszámolók általában konkrétak, elemzők, kritikusak, önkritikusak és egyben feladetmeghatározók is* Néhány helyen elsősorban kislétszámu elepszervezeteknél tapasz­talható a nem megfelelő felkészülés, az odafigyelés hiánya, az értékelés általános jellege* A beszámolók milyenségeben me~he tározó szerepe van a vezetőség politikai, szekmei felkészültségének is* A taggyűlések szervezeti előkészítésének tapasztalatairól elmond­hatjuk, ho',y alapszervezeteink négy gondot fordítottak e feladat­ra* Az információs jelentések, valamint a személves tapasztaletok ezt igazolják, hogy pár ttárs.' unk megjelenése áll elében 85-89 &­os volt* Behány helyen /kislétszámu alapszervezetek^ nem termelő területek alapszervezetei/ elérte a 100 %\ot is. A vezetőségek.a személyes meghívással /pártblzalmiak/ biztosították a megjelenést. Gondoskodtak a nyugdijes 03 GYBo-en levő párttrgok időbeni tájékoztatásáról, helyenként jármiiveket is biztosítottak számukra /Sarkad, Cukorgyár/. Csikként ebben az időszakben ez iga­Ml wYEII zolí tlanul távolmaradók aránya is /2-4 VJ-EVÉLTÁR v£f

Next

/
Oldalképek
Tartalom