MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977

1977-10-12 VB_530 - 1977_VB 530/16

- 4 ­A szélesebb tömegek között a társadalmi-, és tömegszervezetek át­tételével valósul meg a nemzetközi agitáció. A dolgozók körében elválaszthatatlan a munkaverseny, a szo­cialista brigádmozgalom a nemzetközi agitációs tevékenységtől. A Szovjetunióban és a szocialista országokba irányított export, ki­emelt kezelése a minőségi követelmények teljesítése szerepel vál­lalásaiban. A fiatalok jó partnereink a nemzetközi agitációs mun­kában. - A hagyományápolás a felnőttnevelésnek is fontos eszköze és módszere. A pO. évforduló során és azt követően az alapszervezetek nagy figyelmet fordítottak az érzelmi hatásokra. Az erkölcsi elis­merés .hangsúlyozása, pl. kitüntetettek, kiváló dolgozók népsze ­rüsitése a szemléltetésben, egyre jelentősebbé válik. A munkáját kiválóan végző kollektíva, illetve dolgozó évek óta a május i-i fel­vonulás és városdekoráció köziDonti témája. -A 30. évforduló irányította a figyelmet a pártszervezetek, termelőhelyek saját munkásmozgalmi hagyományainak összegyűjtésére és ápolásara. Ezért alakítottak ki házikiáliitásokat, emlékszobákat az üzem történetének ismertetése, népszerűsítése céljából. E.gyűjtemé­nyek tartalmazták a pcnzai kapcsolatok tárgyi emlékeit is 0 -A legjelentősebb munkaformák a partdemokrácia fórumain tar­tott tájékoztatók /taggyűlés, élménybeszámoló, etb*/ a politikai vitakör, az K'IBZBT tagcsoportok és a szabad pártnapok rendszere, A kiscsoportos szóbeli agitáció - fóruma, a politikai vitakör az idei oktatási évben 433 körrel, több mint 8000 résztvevővel működik,, Ez igen jelentős létszámot jelent a megye párttagjai közül. Mint szervezett keret, jó lehetőséget biztosit a nemzetközi agitációs tevékenységhez* A legnagyobb érdeklődésre számottartó kérdések az elmúlt időszakban a helsinki konferencia anyaga /minden vitakörben tárgyalták, a KGST, az arab kérdés, az olajválság, a testvérpártok kongresszusának anyagai/. A nemzetközi témák tekintetében itt ar­ra kell hangsúlyt fektetnünk, hogy a külpolitikai anyagokból ne alap­vetően a különleges kérdések képezzék a vita tárgyát, /pl. arab­vagy kínai kérdés/ hanem az egész nemzetközi folyamatot tekintsék át a célszerű témaválasztás által. Mint szervezeti keret kiválóan alkalmas a nemzetközi agitáció kifejtésére a politikai . vitakör,, A szabad pártnapokat tekintve általános gyakorlat, hogy évente egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom