MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977

1977-04-27 VB_519 - 1977_VB 519/9

- 8 ­vetésterületének vegyszeres gyomirtást kapott. Nagyon megfeküd­tek a gabonák és a vegyszeres gyomirtás nem hatott. Tájékoztatásul közölte továbbá, hogy az 1976-os gazdálkodási év eredményei alapján eddig 33 kiváló gazdaságunk van a megyében ­termelőszövetkezet, iparvállalat - és 6 miniszteri és magasabb di­csérő oklevélben kitüntetett és 3 brigád lesz kitüntetve, ezt is­merjük, de elképzelhető még, hogy egy-két vállalat kiváló válla­lat lehet. Az elhangzott kérdésekre a megfelelő válaszadás megtörtént. VITA; CSATÁRI .ELVTÁRS hozzászólásában elmondta, hogy három gondolattal szeretne foglalkozni. Az egyik azzal kapcsolatban, hogy az az ál­talános megitélós,jól indult az 1977-es év. Néhány megjegyzés azt igazolja, hogy az ipari termelés tervszerűsége, a termelés emelke­dése a munkatermelékenységből származik. A mezőgazdasági termelés feltételei jobbak voltak és még ma is jobbak, mint a korábbi évek­ben. Ezzel együtt a tervek azok feszitettebbek mint pár évvel ko­rábban. További kedvező dolog, elmozdulás van kedvező módon a kö­zéptávú tervekben szereplő beruházások előkészítésében és ezt még gyorsitani kell. A bérek és jövedelmek fejlődése, alakulása a ter­veknek megfelelő, egy-két helyen azért protiémák merülnek fel. Ezek a főbb pozitiv jellemzők, ami a problémákat illeti, tényleg vannak anyagellátási gondok. Néhány helyen munkaerőhiány jelentkezik, mostmár a munkaerő is zavarja a termelés tervszerűségét. Vannak bi­zonyos értékesítési problémák, amelyek jelentkeznek. Az exportter­vekben van elmaradás, ez jelentkezik a könnyűiparban és a gépgyár­tás tekintetében. Ami a mezőgazdaságot illeti, rendkivül sok csa­padék esett és ennek következtében az optimális munkavégzési idő­től el vagyunk maradva. Ami a tennivalónkat illeti - mindenekelőtt összhangban a Központi Bizottság legutóbbi ülésén elhangzottakkal ­van olyan megfogalmazás, hogy mivel az 1976. évi helyzet végleges birtokában vagyunk, ehhez az ismerethez viszonyitva valóban lehet­ne gyorsabb ütemű az ipari termelés, mint ahogy azt mi terveztük. Azok a feltételeink, amelyek az exportra vonatkoznak. A tőkés ex­port természetesen, a szocialista export a szállitási szerződések­nek megfelelő. A mezőgazdaságban mintahogy ilyenkor lenni szokott, -különböző megjegyzések hangzanak el, amely már a pesszimizmus ha­tárát súrolja, van ennek bizonyos realitása. Hiszen az elmúlt na­pokban még alig tudtuk %-ban kifejezni a kukorica, a napraforgó, stb. vetésterületét. Ez azért aggodalomra adhat okot. Egyrészt rövidül a tenyészidő, másrészt valamivel kevesebb terméssel lehet számolni, ezért gyorsitjuk a munkát, hogy a veszteségeket valami­kép behozzuk. A beruházások előkészítésében is bizonyos eltolódá­sok vannak, s nem lehetünk elégedettek. Az elvi egyeztetések és jóváhagyások vonatkozásában vannak problémáink. A bérek és a jöve­delmek vonatkozásában kedvező a helyzet. Néhány jelenség tapasz­talható, a múlt évhez viszonyitva mind a béreknél, mind a jövedel­meknél tulhajtás tapasztalható. A pártszervezetek munkájával kap­cslatban, hogy az első féléves járási-városi VB. napirendi pontok ismeretében arra lehet következtetni, mintha kevesebb volna a fi­gyelem, mint egy évvel korábban, a gazdasági kérdések iránt. Ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom