MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-10-27 VB_506 - 1976_VB 506/29

- 5 ­74 fő végezte el a 8. általános osztályt. Az 1976/77-es tanévben ismét folytatódik a felnőttoktatás. 11 fő a VII. osztályba, 15 pedik a VIII. osztályba iratkozott be. A KB. határozatának megjelenése előtt a felnőtt általános iskolai oktatás szünetelt. /19767/68-ban volt./ Az 1974. óta végzettek közül 7 fő továbbtanult, 3 közép­iskolában, 4 pedig szakmunkás vizsgát tett. Az 197o-ben Nagyszénásra helyzett Szőrme Üzemben szakmunkás előkészi­tő tanfolyam indult, amelyen 4o fő vett részt és eredmé­nyesen vizsgát tett. 4./ A Művelődési Ház helyes szinházi és mozi müsáorpolitiká­jának kialakításával sikerült a község lakosságának sza­badidő felhasználását megfelelően alakitani. 1975-ben 29o fő, 1976—ban pedig 3oo fő vásárolt bérletet. A bérlete­sek 75 %-a fizikai dolgozó. A bérletesek közül 15 fő eljá­ró dolgozó, akiknek a bérletvásárlása az orosházi üzemek­kel történt együttműködés alapján valósult meg. Ennél a­zonban lényegesen több azoknak az eljáró dolgozóknak a száma, akik rendszeresen látogatói a színház- és mozielő­adásoknak. A községi filmszinház éves munkaterv alapján végzi tevékenységét, a nézők száma előadásonként 7o-loo fő. Szép eredményeket értünk el a könyvtári munka területén is. 1975-ben "Az olvasó munkásért" pályázaton könyvtá­runk országos III. helyezést ért el. Több, mint 12 fővel sikerült növelni az olvasó munkások számát. A beiratko­zott könyvtári tagok száma évenként 13oo-15oo fő. Ezek között sok a gyermek és diákolvasó. 48-5o ezer az évente kölcsönzött kötetek száma. A könyvtár rendszeresen iró­olvasó találkozókat szervez. Ezen túlmenően munkha^ken vásárlással egybekötött kiállításokat rendez. 1974-ben alakult meg községünkben a TIT-alapszervezet 3o fővel. Feladatát éves munkaterv alapján végzi. 1974-ben 75 elő­adásra történt szerződés, 1975/76-ban 84, az 1976/77-es évadra pedig 118 előadásra kötöttek szerződést a, gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom