MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976
1976-10-14 VB_505 - 1976_VB 505/37
rejlő akadályai. A megyében a tanácsi szerveknek és szerveiknek munkájuk irányát meghatározzák az olyan megyei szintű pártás tanácsi határozatok, mint az elfogadott V. ötéves terv. A Megyei Tanács olyan intézkedési tervei, mint amit a XI. pártkongresszus határozatának valóraváltására készitettek, a káderképzés és továbbképzési terv, stb. A párthatározatok jó végrehajtását szolgálják a nagy jelentőségű társadalompolitikai, gazdaságpolitikai határozatok végrehajtását szolgáló és szintenként elkészitett intézkedési tervek, cselekvési programok. A munkának akadályozó tényezői, hogy az egyes tanácsi szervek intézkedési tervei elavultak, azokat nem módosítják a változó feltételeknek megfelelően. A hosszú távra szóló koncepciók megvalósításában esetenként kevés a kezdeményezés, helyenként hiányzik az öntevékenység, a folyamatos munka és érvényesül a ksmpányszerüség. A végrehajtás tanácsi ellenőrzése több formális elemet hordoz, előfordul, hogy évről-évre ismétlik az előző években tett megállapításokat. Egyes határozatok helyi tanácsi döntéssé való alakitását akadályozzák, hogy a politikai döntéseknek rövid távon, sőt esetenkánt perspektivikusan sincs meg az anyagi feltétele. Egyes politikai döntések tul általánosak, óhajszerüek, hiányzik a konkrétság, a cimzettség és a felelős megjelölése, néhány pártszerv gyakorlatában probléma, hogy a tanácsi feladatokat tartalmazó döntések előkészítésébe nem vonják be a tanácsi szervek képviselőit. • 3./ A párthatározatok hatékony megvalósításának követelménye általánosan elfogadott elv a tanácsok egész szervezetében. Ezt tükrözik a tanácsi szervek munkatervei. Testületi üléseken rendszeresen tárgyalják az adott terület társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseit. A lakosságot érintő fontosabb feladatokat, vizsgálják a jogszabályok hatályosulását, rendszeresen beszámoltatják az alsóbb szintű tanácsi szerveket, a szakigazgatási szervek vezetőit. Napirendre tűzik az egyes konkrét párthatározatok területen való megvalósulását. Pozitiv, hogy a párt és a tanácsi szervek munkájában a párhuzamosságok jelentősen csökkentek. IN I BÉKÉS Mi LEVÉLTAR