MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-02-04 VB_488 - 1976_VB 488/13

- 5 ­lléhány kivételtől eltekintve valamennyien résztvettek már pártoktatásban, vagy különböző tömegszervezeti előadás­sorozatokon, 13 elvtárs korábban elvégezte a marxista-leni­nista esti középfokú iskolát is. II. A tagfelvételi munka feladatai az elmondottakból követ­keznek 1976-ra is. Feladatunk továbbra is a XI. kongresszus által meghatározott politikai célok érvényesitése pártépitő munkánkban. Többek között: 1./ A városban folyó pártépitő tevékenységnek biztosíta­nia kell a megfelelő belső arányokat és a pártegység erősitését; 2./ A párt munkásjellegének erősitése érdekében követke­zetesebben kell hasznosítanunk a szocialista birgád­mozgalom, és a tömegszervezetek nevelőmunkájában rej­lő lehetőségeket; 3./ Növelnünk kell a pártcsoportok szrerepét a tagfelvé­teli munkában, a párttaggá nevelésben; alapszerveze­teinknek kérniük és érvényesíteniük kell a tagfelvé­telek során a pártcsoport kollektívájának megitélését. Az igy meghatározott fő feladatok megvalósítására rendel­kezünk Gyulán a szükséges feltételekkel. Ezeknek a feltételek­nek döntő eleme az alapszervezetek céltudatos tevékenysége, és a városi pártbizottság és végrehajtó bizottság tervszerű szer­vező-irányitó munkája. Nagyon lényegesnek tartjuk ezzel kapcso­latban azt, hogy sikerült feloldanunk a korábban jellemző, igen erős statisztikai szemléletet, mely az alapszervezeteket is perspektivikus tagfelvételi tervek készitésére ösztönözte. A pártbizottság tagfelvételi terve - a belső arányok tükrözte­tése és javitása -, igy is egyértelműen érvényesül. Az alapszer­vezetekkel való közvetlen, személyes kapcsolat biztositja, hogy az alapszervezetek a kiválgotást, nev^lási--«egf'elelő irányba és módon végezzék. , r É f|5&^ÍJ fb

Next

/
Oldalképek
Tartalom