MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976
1976-08-18 VB_501 - 1976_VB 501/7
- 6 NÉMETH ELVTÁRS véleménye szerint az anyag az ipari kutatás helyzetét hűen tükrözi. Nincs ipari kutatás a megyében, s szerinte vállalatok /néhány ipari vállalat/ is végezhetnének tudományos kutatási feladatokat. Javasolta továbbá, hogy az üveggyár, az állami építőipari vállalat, valamint a tégla- és cserépipari vállalat közösen végezhetne a megyében lévő nyersanyagra, és bázisra építőipari kutatásokat, a szilikát kutatásokkal együtt, Kogy ezt hogyan lehetne megvalósítani, azt nem tudja megítélni. KNOP ANDRÁS ELVTÁRS elmondta, hogy a jelenlegi előterjesztés országos vizsgálat keretén belül kerül megtárgyalásra. Vannak itt problémák, nyitott kérdések, amelyek nyitva maradtak a tudománypolitikai elvekben is. Példának említette, hogy nincs tisztázva a KB három érintett osztályának feladata. Továbbá nagyon rendezetlen a területi pártszervek ez irányú feladata. Fő probléma megtalálni a feladatokat, s ez nem megy, valahol ezt is tisztázni kell. Ez nincs egyelőre megfelelően kimunkálva, A vizsgálatnak egyik célja, hogy jövő évben határozatként - felsőbb pártszervtől - kerüljön ki, s addig lesz elképzelés, és körvonalazzák a feladatokat a tudományirányitással kapcsolatosan. Javasolta, hogy ne legyenek most konkrét határozatok, ne menjenek elébe olyannak, ami egy éven belül egyértelműen rendezésre kerül országosan, de ez olyan Vérdés, amelyet meg kell oldani. GYULAVÁRI ELVTÁRS kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy az előterjesztést jóváhagyólag - a vitában elhangzottakkal - fogadja el. A következőket fűzte hozzá; a Központi Bizottság 1969. júliusi ülésén elfogadott tudománypolitikai irányelvek ismeretesek, meghatározták a tudományos munka helyét és szerepét. A jelentés kapcsán is - anélkül, hogy túlértékelnék az e területen elért eredményeket - Békés megyében,megállapíthatják, hogy a pártszervezetek gyakorlati munkájának részévé vált a tudományos munka ügye. Két dologgal bizonyította ezt, Ugy Ítélik meg, hogy az érintett pártszervezeteink értik és feladatuknak tekintik a kutatás eredményeinek gyakorlatban történő alkalmazását, alkalmaztatását, erre a vita is - de a jelentés is utal - és azt hiszi, hogy még ha Békés megye nincs is abban a helyzetben, hogy több kutatóintézettel rendelkezzék, nem lebecsülendő, ha lehetőségeinkben belül a gyakorlatban próbálják ezt érvényesíteni, A vita is ebben erősiti meg. Ennyiben megyénk helye, szerepe is adva van a kutatási munkákban. Azt hiszi, egyet lehet érteni a kritikai észrevételekkel, hogy azokra a vállalatokra, gazdasági egységekre jobban kellett volna apellálni, ahol alkalmazzák, illetve bizonyos értelemben kutatást segitő munka folyik. Kardosné elvtársnő is utalt erre. Másik ilyen dolognak emiitette, hogy feladatnak tekintik az irányelvek széleskörű ismertetését. Pártszervezeteink 1973-ban a témát napirendre tűzték a maguk szűkebb területén, kevésbé igényesen, de próbálták értékelni. Ez a másik tényező, aminek alapján - túlértékelés nélkül - bizonyos eredményeket az elmúlt 6-7 esztendőben - értünk el. Hozzátette - bár óvatosan fogalmazott, de mint tényt megemlítette, - hogy a megyebizottság érintett osztályai is segítették ezt a tevékenységet az adott alapszervezetek vonatkozásában. Javult az osztályok közötti együttműködés is, de tovább kell javítani nálunk is az osztályok közötti információs kapcsolat kérdését, a közös feladatoknak az együttes megbeszélését, megfogalmazását, és azt hiszi, hogy az elért eredmények mellett tovább kell segíteni az érintett