MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976
1976-05-12 VB_495 - 1976_VB 495/7
- 6 miatt nem lehet megoldani, de a megye jövőbeni fejlődése szempontjából szükséges. A következőkben négy gondolatot szeretne fűzni a tervezethez. A vállalatoknak, szövetkezeteknek lényegében ebben az időszakban kellene előkészíteni a tervüket, amikor a Pártbizottság is jóváhagyja a tervet. Ezekből információkat kell áramoltatni a vállalatokhoz, szövetkezetekhez. Nagy Jenő elvtárs kérdésére vonatkozóan, ha összevetjük mind azt ami megfogalmazva van a tervezetben és néhány gondolat amit nem lehetett megfogalmazni, akkor látni kell, hogy ez a terv a jelenlegi népgazdasági körülményeket figyelembe véve Békés megye számára nagyon szép fejlődést eredményez. Véleménye szerint nagyon fontos politikai határozatnak is megtudunk felelni, a párt XI. kongresszusán hozott határozatnak is. A továbbiakban elmondta, hogy a terv ugy fogalmazott, az elaprózott ipar koncentráltsága, koncentrációja, ha azt a cimet adnánk neki, hogy hatékonyság, akkor nem lenne ennyi vita. Ez nem valami szubjektív dolog, hanem objektiv kényszerűség. Békés megye is elért egy fejlődési fokot, ahonnan tovább kell lépni. Ha azt nézzük az eszköz oldaláról, a meglévő állóeszközök, akkor itt az is látni kell, hogy ezek hatékonyak legyenek, feltétlenül korszerűsíteni kell. De mindenléppen a meglévő eszközök hatékonyabb kihasználása indokolja és parancsolóan teszi szükségessé. Nő az eszközköltség, másrészt azt tapasztaljuk, hogy az eszközöket mozgásbahozó emberek számának növekedése az iparban lelassult, illetve megszűnt. A továbbiakban javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a második félévben konkrétan is tűzzék napirendre az ipari termelést és eszközhatékonyságot. Eldöntheti a vitát az, hogy a koncentráció nem cél, hanem eszköz, akkor a rendelkezésre álló eszközöket, gépeket, munkaerőt jobban kitudjuk használni. Ha az eszközök hatékonyabbak, koncentráltabbak, akkor a munkaerőnek is igazodni kell, magasabb szakmai műveltségre van szükség. Ez különösen felmerült a könnyűiparban, bizonyos mértékben az építőipari és a technikai jellegű iparban, a vasiparban. A másik téma a megye épitőipari kapacitása. A megyei pártbizottsági értekezlet is kihangsúlyozta, a megye fejlődésének, előrehaladásának egyik kulcs-kérdése az épitőipari kapacitás továbbfejlesztése. Ebben benne van a koncentráció kérdése is. Ugy érzi, hogy ebben kell világosan látni és szükségszerűen állástfoglalni a különböző, a megye előtt álló épitőipari feladatoknak megfelelő épitőipari szerkezet alakuljon ki. A meglévő szerkezetet kell alkalmassá tenni erre a célra. A lakásépítéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a lakások döntő többségét a loo milliós nagyságrendű ipari létesítmények épitik, ennek egy korszerű épitőipar felel meg. A ' tervezetbe van a másik lényeges dolog a középszintű épitőipar, amelynek a tanácsi épitőipart kell alapul venni. Itt nem kell 3o milliós termelési érték nagyságrend, mert