MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976
1976-04-28 VB_494 - 1976_VB 494/33
Az április 21-i kontroll alkalmával is felvetődött, hogy szükséges a husLisztüzem felépítése határidő előtt, lehetőleg még ez évben. Az import gépek mér megérkeztek, Nagyfontosságú népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy ebben és az ország más teiületein a közeljövőben épülő huslisztüzemekben a melléktermékek kérdése jól megoldódjon. A határidő előbbrehozása kellő kísérletezési lehetőségeket biztositana még a teljes üzem elkészülte előtt. A jelenlegi vágóhíd melléktermékeinek felhasználásával biztosítani lehet a fehérjeüzem üzemeltetését. Ugyanakkor meg lehet kezdeni a kísérleteket a húsüzemi iszap feldolgozására is. Az érintettek: tervezők, beruházók, kivitelezők közreműködésével május 10-ig tisztázzák a feltételeket. Lényeges probléma a szennyvíz ügye. Gyakorlatilag adott a végső állásfoglalás ebben a kérdésben. Néhány részkérdés azonban még nyitott. A MÉLYEPTEEV elkészítette a telken belüli szennyvíz és iszapkezelés tervét. Ez alapján szükséges a technikai megoldások tisztázása. E problémakörhöz kapcsolódik még az is, hogy a húsüzemi és városi együttes 5 ezer köbméter/nap viz biztosításának költségvetési fedezete /9 t S millió Ft/ hiányzik, a szennyvízelvezetés költségvetési fedezete pedig csak 1978-ra ütemezett. Szükséges a Kigyósi ut kérdésének gyorsabb ütemi megoldása is. A nyomvonal jelenleg az épülő üzemet keresztezi. A kétegyhézi úttal való csatlakoztatása a körgát mellett, a Kertészeti Vállalat előtt kedvező lesz. E kérdéskörben befejezésül szeretném kiemelni, hogy a KISZ védnökség eredményesen segiti a nagyberuházás megvalósításét. A KISZ építőtábora elismerésre méltóan működik. 1975ben 30-an dolgoztak, jelenleg 70 ifjúmunkás dolgozik a táborban a kivitelezők által igénylet szakmai összetételben. A fiatalok jól dolgoznak. Nem tartják azonban jónak, hogy a kivitelezők elsősorban a hiányzó munkáslétszám pótláséra, nem pedig a beruházás tényleges gyorsitására használják fel őket •