MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-04-28 VB_494 - 1976_VB 494/28

- 9 ­ráltságát és olyan szakmai fejlesztését, hogy birtokában még hatékonyabb nevelő munka végzésére képes. - A vezetés eszközei közül a meggyőzés, az erkölcsi és anya­gi ösztönözés segítéségével is fokozznunk kell a nevelői kollektívánkban azt a tendenciát és gyakorlatot, hogy va­lamennyien egyformán példamutató módon fejtsenek ki társa­dalmi- és politikai, közéleti aktivitást, s e téren is kö­vetendő módéiként álljanak a hallgatók előtt. - A pártszervezet vezetőségével együtt törekednünk kell az olyan kádermunkára, amely a szubjektiv, személyi feltéte­lek alakításával is javitja a párttagság arányát. - A hatékonyabb vezetőképzéssel, valamint a párt- és az ál­lami vezetés által nyújtott célirányosabb segítéssel fo­kozznunk kell a KISZ-szervezet súlyát és eredmenyessgeget a nevelési és önnevelés! munkában. - Több gondot kell forditanunk minden - még inkább a hátrá­nyos helyzetű hallgatók politikai kérdések iránti érzé­kenységének fejlesztésére, közéleti aktivitásuk fokozásá­ra. - Nevelő munkánkban partnerekké kell tennünk a szülőket, és ugy együttmüködéni velük, hogy ez ne jelentse a nagykorú, tehát teljes állampolgári jogokkal rendelkező hallgatóink "kiskorusitását." Szarvas, 1976. április 28. /: Bencsik Endre :/ sk. intézeti igazgató BÉKÉS MEGYEff LEVÉLTÁR 1%

Next

/
Oldalképek
Tartalom