MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-04-14 VB_493 - 1976_VB 493/9

- 8 ­Éppen ezért szükségesnek tartaná, ha minden iskola a közvetlen környezetében gyűjtő munkát végezne, melyet a nevelésben, okta­tásban hatékonyabbá lehetne tenni. Ehhez szükséges lenne, hogy a hazafias nevelés tartalmát megyei vonatkozásban konkrétabbá ten­nék. Véleménye szerint általánossá kellene tenni a honismereti szak­kör megszervezését, mely szintén a hazafias nevelést segitené. Egyetértett a pályázatokkal kapcsolatosan fogalmazottakkal. to­vábbá azzal a felvetéssel, ami a névadásra vonatkozik. Szép, lel­kesítő feladatnak tartja, ami az anyagban is megfogalmazódik "min­den társadalmi segítséget meg kell adni". Ezt szeri te meg kell szer­vezni, ezenkívül szép pártmegbizatások, pártfeladatok is szülesse­nek* CSATÁRI ELVTÁRS elmondja, hogy a jelentést körültekintőnek, jó­nak tartja. Három dologban szeretne megjegyzést tenni: 1./ A 4. oldal 2. bekezdésében az 1944-48. közötti időszak mo­nografikus feldolgozása, s az 1918. előtt mozgalom történeté­nek feldolgozásával kapcsolatban az a véleménye, hogy nagyon hosszú a lo-15 év. Ugyanis ezek régi anyagok és megvannak. 2./ A 6. oldal 4. pontjában a munkásmozgalmi személyiségekkel kapcsolatban meg kellene határozni, hogy milyen jellegű gazda­sági, intézményi szervek azok, akik felvehetik adott esetben a nevet. Például: jellegét kell nézni? 3./Kívánkozik, az anyagba, hogy egyes szervek felé részletesen ki kellene dolgozni mi a feladata. A Megyei Tanács szerveinek alapvetően szerepük van. Ezt meg kellene fogalmazni. APÁTI ELVTÁRS elmondja, hogy a munkásmozgalmi hagyományok ápo­lásában nemcsak a világnézet kialakításában, hanem az ifjúság nevelésében is jelentős tennivalók vannak. Igény ezen a terüle­ten azoknak a hagyományápolási formáknak terjesztése, amellyel az ember mindennap találkozik. A helyi munkásmozgalmi emlékekbe az ifjúság, a helyi tanácsok kezdeményező képessége, a szocialis­ta brigádok ilyen irányú tevékenysége él és beletartozik. A jelentést jónak tartja és elfogadásra javasolja. ENYEDI ELVTÁRS a jelentéssel teljes mértékben egyetértett, ja­vasolta annak elfogadását. Jónak tartotta a felosztás tagolását, ami a tartalmi vonatkozásokra is utal. Lényegesnek ítélte a mi­nőségre való törekvést. Javasolta, hogy ennek az egész kutató, feldolgozó, hasznosító munkának bizonyos fokig irányitó bázisá­ul az Oktatási Igazgatóságot jelöljék ki, ez az irányítás haté­konysága érdekében is szükséges lenne. Egyetért azzal, hogy ne évet határozzanak meg, de azzal számolni kell, hogy egy alapos minőségi munka több esztendőt igényel, de nem lenne célszerű be­határolni. Figyelemfelhivasként a Népújság is foglalkozhat ezzel, azonban a lapnak a terjedelme behatárolt, az üzemi újságokat, va­lamint "Békési Élet", stb. hatékonyabban foglalkozhatna ezekkel a témákkal, esetleg a régészet rovására is, vagy egyéb jellegű témák rovására. HAGY ELVTÁRS elmondja, hogy a terjedelmes előterjesztésnél figye­lembe kell venni a Központi Bizottságnak, a Kormánynak a papirta­karékosságra hozott döntését, valamint a VB. döntését. Véleménye szerint is a lo-15 év a feldolgozással kapcsolatban hosszú. Figye­lembe kell venni az anyagi,szakmai kapacitást. Megemlíti a szakmai, poltikai irányítást a gyűjtő munkában a kellő feltételeket, felké­szültséget. (\ S BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTAR

Next

/
Oldalképek
Tartalom