MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975
1975-10-30 VB_481 - 1975_VB 481/10
- 9 A továbbiakban felvetette, amely ugyan nem csak megyei kérdés, hogy a szakember képzésnél sokkal meeszebbmenően kell figyelembe venni a rátermettség mellett a területi igényeket, amelyek nem érvínyesülnek megfelelőképpen a beiskolázásnál a keretszámok vonatkozásában, Pélöának emiitette, hogy amikor a pontszámot eléri, de nem kerül beiskolázásra - a területi igény figyelembevételével kerüljön be, mivel több ezer fő szakemberhiány van, tehát; - a gazdasági egysegek feladata is legyen a szakember utánpótlás biztosítása, - másrészt az országos szervek felé javasolni kell a felsőfokú beiskolázásnál a területi elv ilyen jellegű érvényesítését. ART X1KNÉ ELVTÁRSNŐ az előterjesztett anyagot ugy Ítélte meg, hogy alapos felmérést mutat be és rendkivül átfogó értékelést nyújt és ennek alapján lehet ilyen konkrétan meghatározni azokat a feladatokat, amelyek minden VB anyagban, de a legfelsőbb vezetésben is feltétlenül lelkiismereti kérdést vet fel. Éppen ezért csak megerősíteni kivínta mindazt, amit a jelentés megfogalmaz; a káderutánpótlását, a tervszerűséget illetően. Elmondotta, ho y jelenleg is problémát okoz egy-egy vezető beállítása, néhány éven belül jelentős nyugdíjaztatás következtében a probléma még erősödik, melynek előkészítését fontos feladatnak tartja. A .-azöaságvezetés elsőrangú feladatának tekinti az utánpótlás biztosításit. A vezető részéről felelőtlenségnek tekinti, ha megfelelő utánpótlás nélkül otthagyja az általa vezetett fontos beosztást. A szakember-szükséglet kérdését illetően egyetért Enyedi elvtárs véleményével. Keresi a sorok között, hogy hol lehet a hiba. Szerinte feltétlenül hiba van a pályaválasztási, illetve az orientálási munkában, a felvételi rendszerünket kifejezetten rossznak minősítette. Semmiképpen nem a népgazdaság - jelenleg nerc Békés megye szükségletét szolgálja a felvétel. Az ösztöndíj-rendszerrel kapcsolatosan elmondotta, az anyag is ezt bizonyítja, hogy a me;yei tanács szorgalmazza és ehhez központi alapot is biztosítsanak, űrre példát is emiitett, plc<: ha a felvételezők között van ak, akik a pontszámot elérték, de nem nyertek felvételt, s ha a járások-városok, községek szerződtetnék ezeket a fiatalokat, akkor lenne igazán sikeres az ösztöndíj-rendszer. A pedagógushiány csökkentésére vonatkozóan javasolta,, hogy a végzős pedagógusokat kötelezzék arra, hogy 3-5 évig a tanult pályán helyezkedjenek el, mert véleménye szerint ugy elmenni más munkahelyre, hogy meg sem kezdték ezt a pályát, ez szinte erkölcstelenség, A képesítés nélküli nevelőknek a feltételt biztosítani kell, hogy azonnal kezdhessék meg a megfelelő tanulmányaikat, mely meggyorsítaná a szakképesítést. A továbbiakban megjegyezte, hogy a rátermett, élethivatásuknak tekintő fiatalt nem szabad, hogy például a matematikai felvételi sikertelenség miatt ne vegyék fel, különösen ha fizikai dolgozó gyermekéről van szó, akik hátrányosabb helyzetben vannak. Véleménye szerint hivatalosan Tel kellene emelni a kezdők bérét. Az ő bérrendszerüket jón8k tartja, de a kezdőkét nem. A továbbiakban javasolta több anyagi és erkölcsi megbecsülést kellene biztosítani a pedagógusoknak a munkahelyeken. Például feltétlenül szükség van, hogy a városi, községi tanácsok illetékes vezetői szemléletén változtatni kell; a bérek elosztás elvét, illetve a felhasználás elvét illetően. Jó lenne, ha odafigyelnének, ha egyszer ilyen súlyos - márpedig - súlyos ez a helyzet. Véleménye szerint olyan helyen, ahol súlyos a helyzet, nem szabad túlzottan takarékoskodni a bérrel. Nem olyan "sok" kell a pedagógusnak, hogy éhezze a megbecsü-