MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-12-10 VB_484 - 1975_VB 484/34

- 16 ­A járási - városi bizottságok, a társadalmi-, és tömegszer­vezetek fokozott figyelmet forditsanak a reszortos képzésen belül az agitátorok képzésére. Az agitáció a sokféle társadalmi beállítottságra és tu­dásanyagra épitve magyaráata az időszerű politikai kérdése­ket és a tennivalókat, k z agitáció, mint a társadalmi tudat­formálás és cselekvés egyik formába megyénkben is összefonó­dik a társadalom irányításával, annak minden szintjével és területével, amely elsősorban a párt feladata, ugyanakkor fo­kozott felelősség hárul a társadalmi és tömegszervezetekre is. Részt vállalnak a társadalmi tudat és közérzet alakitásában, ( mozgósításának a megye előtt álló feladatok végrehajtására. A hatékonyság nagyban attól függ, mennyire gyorsan tud­juk az állandó elemek mellé illeszteni a változó elemeket. Legyen agitácionk offenzív. A tartalmi mondanivalót az egész megyére szólóan fogalmazzuk meg, de el kell jutni és el is jutunk az egyes párttagig, az egyes dolgozóig. HATÁROZATI JAVASIAT ; 1./ A feladatok szükségessé teszik, hogy a párt, a tár­sadalmi és törnegszervezetek 2 évenként megyei szin­ten, évenként járási-városi szinttől lefelé térje ­nek vissza a középtávú tervből adódó feladatok elem­zésére, azok uj teendőkkel történő kibővitésére. Az igy lebontott programok szolgáljanak a járási ­városi agitációs és propaganda központok féléves munkaterveinek alapjául. / Az illetékes VB az ünnep­ség terveket ennek részeként fogadja el./ 2./ Az agitációs munka tartalmi-szervezeti tapasztala­tait a testületek folyamatosan tűzzék napirendre,s a terv elfogadását követően a középtávú agitációs terv részeit ütemezetten kérjék számon. BÉKÉSCSABA, 1975. december 3. \ ; Várai Mihályné ±/l.03r U

Next

/
Oldalképek
Tartalom