MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-12-10 VB_484 - 1975_VB 484/31

- 13 ­kozott bevonása a közművelődési, a tömegpolitikai felada­tok megoldásába, - Az értelmiség egészét a társadalmi élet minden terü­letén való feladatvállalásra, különösen a párt művelődés ­politikájának megvalósításában: elősegíteni eszmei fejlő ­désük szocialista jellegének erősödését, - A szoci alis ta demokratizmus agitációjában folyamato­san tenni kell azért, hogy bemutassuk a jogok és kötelessé­gek összefüggését, s tartsuk előtérben a kötelességeket, - Az ál l amélet demokratizmusa terén a helyi önállóság jelentősen segitette a lakóhelyhez való ragaszkodást, a közösség ügyeivel való törődést. A Népfront, a helyi taná­csok ösztönözzenek a hagyományok alapján ennek fokozására, a különböző mozgalmak kiszélesítésével. II. AZ AGITÁCIÓ SZERKEZETE; A pártszerveknek kettős hatókört kell átfogni: 1./ a párttagokat és a 2./ környezetükben élő pártonkivülieket, 1./ A párttagság soraiban a következő rendszerben va­lósul meg az agitáció: - a pártélet fórumai /taggyűlés, vezetőségi, pártcsoport vezetői értekezlet, pártcsoport értekezlet/ - pártaktivaülés, gyűlések - politikai tájékoztatók - csoportos agitáció /politikai vitakör, aktuális esemény/ - egyéni agitáció - nemzetközi ünnepek. Zc\ £K$S MEGYEI! =VEUAí*

Next

/
Oldalképek
Tartalom