MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975
1975-12-10 VB_484 - 1975_VB 484/13
-12Ebben az ötéves tervben nem tudják beruházni a lehetőségek szűk volta miatt. Vita folyik, de jelentős bővítés nem várható. A kapacitás az lesz, mint eddig. Javasolta megfogalmazni, hogy keresni kell a megyei lehetőségeket. A járási-városi titkárokat sem tudják átfuttatni a központi továbbképzésen, csak az első titkárokat. Ennek a megyei lehetőségeit - oktatási igazgatóság kell megnézni. Kapja meg a PMO és PTO e feladatot és kezdeményezzen. A végrehajtással, ellenőrzés el kapcsolatos feladatok jók, de néhány pontosítást javasolt: l-es pontban az elvtársak jobban hangsúlyozzák az osztály felelőségét a készítésért, valamint a menetközbeni ellenőrzésért. Minden osztálynak megvan a maga feladata. A PTO koordinácös feladatot kell hogy ellásson, de a felelősség az adott osztályoké. Egyértelműen tisztázni kell ezt. A felelősök megjelölésénél javasolta Frank elvtárson tul a titkár elvtársakat és az osztályvezetőket is jelöljék meg. 2. ponttal kapcsolatosan javasolta, hogy ezt a pontot tegyék egyértelműbbé. H rom dolgot kell itt megfogalmazni: 1./ évente felül kell vizsgálni a káderu ánpótlási képzési tervet, s a szükséges kiegészítéseket meg kell tenni, s ezt a testület elé kell terjeszteni. 2./ Évente el kell készíteni az operatív beiskolázási tervet. Ajánlotta évente elkészíteni az oktatási igazgatóság munkájával kapcsolatos éves tervet, külön pontban fogalmazva éves kádercsere tervet kell készíteni /nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, minőségi csere, párt, állami, társadalmi szervek között milyen csere lesz a következő évben. %/ Káderu.ánpótlási és képzési tervet készítsenek a járások, városok, községek; beiskolázási tervet készítsenek a hatáskörükbe tartozó káderekkel kapcsolatosan. Javasolta ? hogy itt ne csak Gyulavári elvtársat, hanem az illetékes pártbizottságok első titkárait, titkárait is tegyék felelőssé, a PTO koordinálja ezt a feladatot. Javasolta még egy ponttal kiegészíteni, hogy konkrétan mit kell elvárni a Szakszervezetek megyei Tanácsától, a KISz-től és a Megyei Tanácstól* Javasolta megfogalmazni, hogy vegyék figyelembe a megyei Pártbizottság tervét, valanrnt a felsőbb szervek instrukcióit. Végezetül a tervvel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy nem öncélú dologról van szó, hanem nagyon konkrét formában elősegítsük a XI. kongresszus határozatait, az ötéves népgazdasági tervet, valamint a hosszabb személyi vezetési, kádervezetési tervet. Ezekből az igényekből kell kiindulni, hogy hosszabb távon milyen személyi feltételeket kívánunk biztosítani a konkrét célok végrehajtása érdekében, hogy torzulásmentesen legyenek a határozatok végrehajtva. Hangsúlyozandó, hogy a hármas követelmény megnövekedett és m'ndenképpen ki kell emelni a nevelés kérdésénél a morális stílusbeli kérdésekkel való foglalkozást is. Amivel gondjaink vannak - a vezetők kisebb részénél nyerészke és, a politika melletti kiállás hiánya, határozatok nem következetes végrehajtása, stb. Ez sajnos lejáratja a vezetőgarniturát, akik szívügyükön viselik a feladatok teljesítését. A kádermunka lényege, hogy próbálják formálni az embereket, türelmi időt adni, s ha nem változtat magatartáson, ki kell zárni a vezetői garnitúrából. Ilyen szem. pontból a személyt nézzék mindig az értékelésnél és ne a diplomát, mert az csak egyik szempont, másik a magatartás, és a munka. A közvélemény is nagyobb figyelemmel kiséri a vezetők magatartását. Politikánk tartalma: minden vezető ott és addig dolgozzon, amíg helyt tud állni. Ez a XI. kongresszuson is világosan és egyértelműen fogalmazódott meg. A politikai vonal stabilitása a vezetők változatlanságot nem jelenti. Egészséges cserére szükség lesz a jövőben is. Azt szeretnénk elérni, hogy a megfelelő váltás, áta-