MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-11-13 VB_460 - 1974_VB 460/25

- 4 ­A Titkárság 1972. július 17-i és az 1973. május 28-i hatá­rozata szerint a párt és a KISZ apparátus személygépkocsi hasz­nálatának szabályozását megfelelő ütemben alkalmazzuk, illetve hajtjuk végre. Mindkét határozat folyamatos végrehajtását az ap­parátus többsége megelégedéssel fogadta. Azonban a községi párt­bizottságok titkárai a megállapított km általánykerettel - az ü­zemanyag és kenőanyag árának emelkedése után - nincsenek megelé­gedve, igy ennek megvizsgálását, illetve felemelését kérik. Az 1975. évben kezdődő betársulások, épületbővítések előirányzatát az állami jogszabálynak megfelelően beruházásbői kértük biztosí­tani. Az ilyen igények megvalósítása tehát a jövőben költségveté­si előirányzatból nem biztositható. Ezzel az osztály munkaterhelt­sége a jövőben lényegesen növekedni fog. A jövő évi költségvetés kiadási oldala reálisan számol a párt szükségleteivel, a megváltozott és uj. feladatokkal összefüggő fej­lesztésekkel, a pártmunka feltételeinek biztosításával. I. BÉREK ÉS KÖZTERHEK A kiadások tervezett előirányzatából 49,8 jS-ot a bérköltsé­gek és közterhek képezik. Bérfejlesztésként az állományi alapbér és az 1974. évre jóváhagyott állományonkivüliek béralapja 3 %-kal van megnövelve. AZ ÁLLOMÁNYBA TARTOZOK BÉRALAPJA Az összes engedélyezett politikai, adminisztratív és techni­kai létszám 284 fő. Az alapbért 3 %-kal növelt és az engedélye­zett átlagbérre terveztük meg. Az alapbérre folyósított korpótlé­kot, pedig 7,8 %-kal. Továbbá előirányoztuk fűtési és egyéb pót­lékot, tulóra-dijat, a politikai főiskolán tanuló 3 fő politikai munkatárs helyettesítésének a bérét. Ezek együttes összege 12.378.3 m/Ft. ÁLLOMÁNYON KÍVÜLIEK BÉRE Az állományon kívüliek 1974* évre jóváhagyott béralapja 3 szá­zalékkal van megemelve. Tekintettel arra, hogy a múlt években Orosháza 3. városkerületi alapszervezetéhez engedélyezett techni­kai státuszt a béralapba nem alapositottuk, igy ennek a korrekció­ját az ez évi költségvetés többletként tartalmazza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom