MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-07-24 VB_454 - 1974_VB 454/7
- 7 SUPALA ELVTÁRS elmondta, hogy ami a felvetett gondokat, problémákat illeti Klenczner elvtárssal egyetért. A terveket az OTP-vel együtt készitették, szeptemberben kezdődnek a lakások épitése. Egyetértett a szarvasmarha program fontosságával, de a vetőmagüzem nélkülözhetetlenségét is hangsúlyozta. Elmondta, hogy a hibrid-kukorica termesztésében már partnerek vannak. Megtették a pályázatot a kémiai üzem kialakítására. Eziránt a szomszéd üzemek is érdeklődnek. Permanens tárgyalások folynak Herceghalmon a kutatóintézettel a sertésprogram megvalósítása érdekében. Ilyen munka folyik - mondotta -. Nagy lehetőségek vannak és ilyen alapon vetették fel, hogy helyes lenne kidolgozni azt, hogy az állami gazdaságoknak a megyében milyen legyen a perspektívája. Végül kifejezte, hogy bizonyos orientációt adni kellene a jövőt illetően. HIDAS ELVTÁRS elmondta, hogy nagyon jónak tűnik az előterjesztés, mivel nem csak a holnapre, hanem a holnaputánra is utal a struktúrák kialakításában. Mivel éppen arról van szó, hogy nem mindenhol mindent, hanem a megfelelő struktúra kialakítását kell figyelembe venni, ebből a£ szempontból bizonyos összevonások szükségesek. Másrészt, ma már rendelkeznek - mondotta -, elegendő és jól felkészült szakemberrel. Az más kérdés, hogy az elosztás bizonyos problémát jelent, de éppen az összevonások következtében a gondok egy részét ezzel is meg lehet oldani. Össze kell vonni az állami gazdaságokat. Különösképpen figyelembe véve azt a nagy előrelépést, fejlődést az agrotechnikában, a mezőgazdasági gépek kialakításában, amely a holnaputánra való előrelátást szolgálja. Ezzel az előrelépés is nagyobb ütemű lenne. Ebből kiindulva mind a két előterjesztéssel egyetért. Amikor a szükséges feltételek megvannak, akkor a végrehajtásnak is meg lesz a maga ideje. CSATÁRI ELVTÁRS két gondolat vetődött fel benne: az egyik a jelenre, a másik a jövőre vonatkozóan. Teljes mértékben egyetértett az állami gazdaságok jövőjével, ami persze nem választható el a terület és eszközkoncentrációtól. Külön nyomatékkal felhivta a figyelmet arra, hogy egy sor helyen még nagyobb lehetőségek vannak a jelenlegi szervezési rendszerben. Arra gondolt, hogy a Végrehajtó Bizottság jóváhagyott egy ötödik ötéves tervi koncepciót, másrészt egy tizenöt éves koordinációs tervet, amiről azt gondolta, hogy hasznosítsák a népgazdasági érdekkel összhangban. A Pelsőnyomásra javasolt feltételek alapján a javaslat második pontjában szerepel végrehajtásának a vezetésben megerősítése, ebben az esetben már konkrétan is lehet kilátásba helyezni. Szarvas és Körösi ÁG esetében a Végrehajtó Bizottság állásfoglalást fogad el. Ezek után is azt mondta, hogy mérlegelje mégegyszer az Állami Gazdasagok Országos Központja az adottságokat, a hasonlóságokat és azonosságokat. ZSIBÓK ELVTÁRS röviden annyiban kivánt tájékoztatást adni, hogy az előterjesztés mellett, amely 1973-ban, amikor a gazdaság helyzetét hozták a Végrehajtó Bizottság elé, amikor azokat a gondokat tárták fel, amelyek most is megerősítést BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTAR