MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-07-24 VB_454 - 1974_VB 454/5
-5Szép eredményeket mutatnak azok a programok, amelyeket szervezetten hajtottak végre. Ugy gondolja, hogy szervezett utón próbálják a problémákat kiküszöbölni és megfelelő vita alapján kialakítani a megfelelő álláspontot. Békés megye állami gazdaságai - általában az országos állami gazdaságokhoz viszonyitve jó termőhelyi adottságokkal rendelkeznek. /Azért általában, mert vannak ahol ellenkező végletek jelentkeznek. Egy sor kezdeményezés indult ki a megyéből, ami országosan is elterjed, melynek" eredményekénpen jelentős eredmények születtek - a következetesség eredményeként, azonban ha a szervezettség elmarad, azonnal lazulás tapasztalható. Éppen ezért hallatlan fontosnak tartja a szervezettséget. Ugy gondolja, hogy széleskörű vita, véleménycsere és elemzés alapján kialakitott álláspont hasznára válik az állami gazdaságok tevékenységének. Külön jónak tartotta, hogy a megyében igen aktiv tevékenység jelentkezett. Nyugodtan lehet állitani - mondotta -, hogy a zöldség és a cukorrépa termelés Békés-Csongrád megyében szinte megduplázódott. Ez mind annak tudható be, hogy ipari zöldségről van szó, nem pedig lakossági ellátásról. Nem azt várják a gazdaságok, hogy központilag nyereségessé teszik a termelést, hanem tudják, hogy a termelési technológiát kell ugy kialakítani, változtatni, hogy minél hatékonyabb legyen a termelés. Jelenleg - fűzte tovább a gondolatot - az a gyakorlat, hogy minden gazdaság maga termeli meg a zölségszükségletét• Ezt tartja a jövőben is követendő útnak. A növénytermesztésben sok kezdeményezés indult meg a megyében, nem igy volt ez az állattenyésztésben. A sertés kedveltebb állata a megyének, itt igen jelentős eredmények is vannak, ugyanakkor az állami gazdaságoknál a baromfitartás már kevésbé, a szarvasmarha-tenyésztés pedig Mezőhegyes kivételével már nincs olyan ütemű, ami elfogadható lenne. Elmondta, hogy nagyon nagy kritikával tudják illetni szinte minden állami gazdaság állattenyésztését. A szarvasmarha tenyésztésénél akár milyen magasra emelhetnék a tej árát, akkor sem gazdaságos a termelés. Az egész termelési probléma megoldásánál fontosnak tartják, hogy a gazdaság vezetése milyen kézben van. Különösen akkor, amikor egy magasabb szinvonalat kivannak elérni, tartják szükségesnek, hogy egy szervezettebb vezetés alakuljon ki a gazdaságokban. A vezetésben a szervezettség, szakmai szinvonal, a kezdeményező készség a gazdaságok eredményeiben jelentkezik is. Jó néhány gazdaság vezetésében problémák mutatkoznak. A végrehajtott személyi változások a vezetésben nem hozták magukkal az egész gazdaság átszervezését és sokszor megrekedtek azon a színvonalon, ahol volt a gazdaság. Nem sikerült sem Gyulán, sem Szarvason azokat a reményeket megvalósítani, mint amelyeket kitűztek. Sok probléma volt ezekben a gazdaságokban. A Vizesfási Állami Gazdaságban megoldódtak a problémák. Reménykednek - mondotta -, hogy a Pelsőnyomási Állami Gazdaság is képes lesz megoldani ezeket a problémákat. A hatékonyság növelése egy alapvető kérdés és ezt kell tekinteni a jövőben is fontosnak, aminek a végrehajtásában meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. Néhány szervezeti változtatást tettek az elmúlt években, és azt tapasztalták, hogy volt, ahol a szervezés, a specializáció, a centralizáció eredményre vezetett. Persze ezek a gazdaságok nem ilyen nagy gazdaságok voltak, - 30 milliós termelési értékű gazdaságokat vontak össze -, mint 150 milliós termelési értékű gazdaságok. Meggyőződése, - mondotta -, hogy a mi állami gazdaságainknál a hatékonyság növelését ugy lehet biztositani, hogy a koncentrációt még jobban kell növelni. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden koncentráció sok problé-