MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-07-24 VB_454 - 1974_VB 454/2
1. NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐADÓ: dr. Jakucs Tamás, a megyei bíróság elnöke, Kiegészítés ; nincs. A feltett kérdésekre adott megfelelő válaszadás után Frank elvtárs a napirend felett vitát nvitott. V I HIDAS MIHÁLY elvtárs a jelentésben foglaltakkal egyetért, melyek saját tapasztalatait is igazolják. Különösen vonatkozik ez az egységes birói ítélkezés gyakorlatára. Véleménye szerint nem lehet különbséget tenni a járásbiróságok tevékenységénél; valamelyiket kiemelten elmarasztalni vagy dicsérni. Egységes az Ítélkezési gyakorlat ? melyet a jelentés is igy mutat. Létszámproblémák vannak, amire utalt is - válaszadásában Jakucs elvtárs, s ez esetenkent a minőség rovására is megy, mert nem megfelelő felkészüléssel rendelkező biró kerül egy-egy funkcióba. Azonban itt sem lát komoly problémát. Elmondta továbbá, hogy a biróság, de személy szerint Jakucs elvtárs sok segitséget adott az uj büntető eljárási jog értelmezésében, bevezetésének felkészítésében, melyért a BM nevében most külön köszönetet és elismerést mondott. Ennek tulajdonitható, hogy a főkapitányságnál az uj büntető eljárási jog bevezetésében különös fennakadás nem történt. Éppen a létszámhiányból adódóan olyan probléma van, hogy az egyszerűsített eljárás esetében nem mindig sikerül azt levezetni, mert a 6 nap ellenére sem tudják vállalni magukra, különösen ott, ahol egy biró van. Javasolta, hogy ilyen esetben - amennyiben erre mód és lehetőség van - létszámétcsoportositással ideiglenesen oldják meg a létszámhiányt. Maga részéről a biróság munkájában pozitiv tapasztalatai vannak és kivanja, hogy továbbra is hasonló eredményeket érjenek el. Miután több hozzászólás nem hangzott el; FRANK ELVTÁRS javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy az előterjesztést vegye tudomásul. Külön határozatot nem lát szükségesnek, mert megvan a párt illetékes szerveinek, valamint a megyei pártbizottságnak is érvényben lévő határozata. A végrehajtó bizottság megállapíthatja; - hogy a biróság kiegyensúlyozott, pártos jellegű bíráskodást folytatnak, - a megyei bírói apparátus helyesen értelmezi és alkalmazza a jogpolitikai elveket. Az Ítélkezés gyakorlata is ennek megfelelő. - Olyan jellegű tendenciák, amelyek az Ítélkezés gyakorlatában, illetve a jogpolitikai elvek alkalmazásában, értelmezésében negatív lenne, nem tapasztalható. Egyedi eset előfordulhat, de mint tendencia, nem. - Helyes irányban dolgozik a birói apparátus, ebben nagy szerepe van a vezetésnek, valamint az igazságügyi szerveknek, akik rendszeres segitséget és támogatást nyújtanak. Személy szerint Korom Mihály elvtárs és más elvtársak, akik konkrétan is figyelemmel kisérik a biróság munkáját.