MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-06-26 VB_452 - 1974_VB 452/39
1. az. ne1léklet J avaslat A megyei Pártbizottság beszámolójának tára. A beszáiaoló foglalkozzon a A, Pártkongresszuson és a negyei pártértekezleten hozott határozatok végrehajtásának értékelésével. Az azóta elvégzett feladatokkal, melyeket a párttagság irányitásóval ás aktiv részvételévei a megye dolgozó népe magáénak tudhat. Szabja meg a további legfontosabb tennivalókat az alábbi területekent I. A nemzetközi helyzet jellemző vonásait - Röviden foglalkozzon a nemzetközi helyzet fejlődésének fő tendenciáival. - a két világrendszer harcának eredményeivel, - az internacionalizmus kérdésével, ezen belül: a testvéri kapcsolat Ápolásának eredményeivel. /PEKZA/ - az imperializmus politikai, | azdasági és ideológiai hibáira világitson rá. m• Társadalmi fe.jlodésünk főbb jellemzőit - A megye társadalmában végbemenő átrétegződés az alapvető osztályok, fontosabb rétegek helyzetének vizsgálata. - A munkásosztály vezetőszérepének erősitése, - A szövetkezeti parasztság átalakulását befolyásoló tényezők, - a falu struktúrájának társadalmi összetételének változása, - A munkás-paraszt szövetség, •- Az értelmiség szerepe, a megye társadalmában, - Kisiparosok, kiskereskedők helye, szerepe, a megyében a szolgáltatás fejlesztésében. - A nemzetiségi politika érvényesülése, - A dolgozó osztályok és rétegek egységének erősitése a munkásosztály vezetésével, - A megye területfejlesztés tervezése és szabályozása, a nagyközségi településrendszer hatása, - Az ipari szövetkerctek szerepe,, a megye fejlődésében, különös tekint öttel a közsógekr»o« 2./ A sz ocialista tula.jcic -.viszonyok fejlesztése - Az állam tulajőon ;Cc^lcdóse /állami és tanácsi ipar„ állami gazdaságok/